Hamarosan vádat emelhet az ügyészség Eva Varholíková Rezešová ellen

Budapest |

<p>Akár már február végén, március elején vádat emelhetnek az M3-as autópályán tavaly nyáron négy halálos áldozattal járó balesetet okozó Eva Varholíková Rezešová ellen - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.</p>

Kállai Gábor elmondta, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatását legutóbb február 23-ig hosszabbították meg, míg a nyomozás befejezésének határideje március 23-a, ám a főügyészség bízik benne, hogy az utolsó szakértői vélemény gyors megérkezését követően február végéig lezárható a nyomozás.    

Ez esetben a lehető leghamarabb elkészítik és benyújtják a vádiratot, és a per remélhetőleg már az első félévben megkezdődhet, valószínűleg a Gödöllői Járásbíróságon - tette hozzá a szóvivő.    Szerinte az sem kizárt, hogy a védelem újabb beadvánnyal él, például ismét kérik a nő házi őrizetbe helyezését. Noha a gyanúsított családja állítólag bérelt lakást tart fenn a fővárosban (a házi őrizet letöltésére csak Magyarországon lenne mód), az eljárás elhúzása egyik félnek sem érdeke - vélekedett Kállai Gábor.    Közlése szerint a nagy visszhangot kiváltó ügy csupán néhány részlete vár még tisztázásra. Ellenőrizni kell például a szlovák nő azon állítását, mely szerint a személyautó irányjelzés nélkül, hirtelen vágott ki a terepjárója elé, a gyanúsított alkoholfogyasztásának körülményeivel kapcsolatban pedig napokon belül megérkezhet a szakértői vélemény. A nő szervezetében a balesetet követően 1,5 ezrelékes véralkoholszintet mutatattak ki, ami közepesen ittas állapotnak felel meg.    Az előzetesben lévő nő az ittasság miatt azzal védekezett - magyarázta a főügyészség szóvivője -, hogy a karambol következtében előállt sokk hatására ivott néhány kortyot a kocsi ülésén lévő vodkás üvegből. A nyomozás során felmerült, hogy a vétkes sofőr esetleg kábítószert is fogyasztott, mivel vérében ópiátszármazékot találtak, amit ő köhögéscsillapító gyógyszer bevételével magyarázott. Ezt a lehetőséget az illetékes szakértő sem zárta ki  - fűzte hozzá Kállai Gábor.     A szlovák rendszámú BMW tavaly augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán ment neki az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A szabályosan közlekedő személyautóban két középkorú karácsondi házaspár utazott. Négyük közül hárman bennégtek a kocsiban, míg az az 54 éves asszony, aki másod- és harmadfokú égési sérülései ellenére ki tudott menekülni a járműből, a fővárosi Honvédkórházban két nappal később halt meg.    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?