Halálos búvárbaleset Budapesten

Budapest |

<p>Halálos balesetet szenvedett egy kutatóbúvár a II. kerületi  Frankel Leó u. 48. szám alatt található, fokozottan védett Molnár János-barlangban szerdán - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája az MTI-vel.</p>

A közlemény szerint a férfi életéért 45 percen keresztül küzdöttek, de már nem lehetett megmenteni. A búvár 37 éves volt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azonnal felfüggesztette a - csaknem 6 kilométer hosszú, meleg vizes járatokból álló - barlang kutatásáért, illetve a búvárok merüléséért felelős személy engedélyét.

A minisztérium szerint a barlangban nem ez volt az egyetlen búvárbaleset az elmúlt időszakban: a kutatásvezető már elhallgatott a felügyelőség előtt egy balesetet tavaly év végén. Az ügy akkor szerencsésen végződött. A hatóság ezután vizsgálatot kezdeményezett a baleset eltitkolása és egyéb feltárt szabálytalanságok miatt. A szerdai tragédiáról sem a kutatásvezetőtől értesült a felügyelőség - írták.

A közleményben az áll: tekintettel arra, hogy a kutatásvezető kötelessége meggyőződni arról, hogy a merülők fizikai és mentális állapota, technikai felkészültsége és felszerelése megfelel-e az adott barlangi körülményeknek, a felügyelőség újabb vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására, a felelősség megállapítására.

Megjegyzik: a barlangot a nagyközönség nem látogathatja, kizárólag kutatási célból merülhettek a búvárok. A felügyelőség és a minisztérium több hónapja egyeztetéseket folytat arról, hogyan lehetne az egyedülálló természeti értéket a látogatók, érdeklődők, búvárok számára megnyitni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?