Haitin folytatja missziós munkáját a Szudánban elrabolt Papp István

Székesfehérvár |

<p>Haitin, az ENSZ-nek a szigetországot stabilizáló, Minustah elnevezésű missziójában folytatja munkáját Papp István ENSZ-alkalmazott, akit tavaly októberben raboltak el Szudánban, és 91 napot töltött fogságban; június elsején indul új állomáshelyére.</p>

Papp István az MTI-nek csütörtökön azt is elmondta, hogy Haitin a közösségi erőszakcsökkentési programba kapcsolódik be, amelynek az a célja, hogy támogassa a nagy méreteket öltött bűnözés visszaszorítását, és elsősorban a legszegényebb rétegeknek alternatívát kínáljon a bűnözéssel szemben, segítse ezeket az embereket munkához jutni.

Új megbízatásáról március elején New Yorkban közösen döntött a világszervezetbeli főnökeivel, akik azért ajánlották számára ezt a munkát, mert jól tudja majd kamatoztatni a különböző missziókban eddig szerzett tapasztalatait, valamint úgy ítélték meg, hogy Haitin elfogadható a biztonsági kockázat is - mondta Papp István.

Mandátuma egy évre szól, de van lehetőség az esetleges folytatásra.

Hangsúlyozta, hogy a 91 napos szudáni fogság sem fizikailag, sem mentálisan nem okozott számára olyan sérüléseket, amelyek megakadályoznák missziós tevékenységének a folytatását.

Az esetleges félelem legyőzésének legjobb eszköze a munka folytatása. Családja félti ugyan, de megérti, elfogadja a döntését, hiszen felesége és gyermekei is tudják: "ez az élete" - tette hozzá.

A Fejér megyében élő ENSZ-alkalmazott 1989 óta több misszióban vett részt. Járt Irakban, Iránban, Mozambikban, a Sinai-félszigeten, New Yorkban, Kongóban, Nepálban és legutóbb Szudánban. Mint mondta, szívesen folytatta volna ottani, az elrablásával megszakadt munkáját, de biztonsági okokból nem térhet vissza az afrikai országba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?