Gondoskodni kell arról, hogy Iránnak ne lehessen atombombája

Lausanne |

<p>Franciaország Iránnal annak atomprogramjáról olyan megállapodást akar, amely kellő garancia lesz arra, hogy Teherán nem tud szert tenni atombombára - jelentette ki a francia külügyminiszter egy szombati rádiós nyilatkozatában.</p>

"Olyan megállapodás kell, amely lehetővé teszi, hogy Irán békés célra használhassa az atomenergiát, de atombombát ne tudjon gyártani" - mondta Laurent Fabius az Europe1 rádiónak nyilatkozva. Jelenleg a svájci Lausanne-ban folynak tárgyalások Irán és a nagyhatalmak (az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) között az iráni atomprogramról. 

A felek által korábban kitűzött határidő értelmében március végéig kell megállapodásra jutni a keretegyezmény főbb elemeiről, majd nyárig átfogó megállapodást kell kötni az iráni atomprogram nemzetközi ellenőrzésének módozatairól. Meg nem nevezett tisztségviselők korábbi közlése szerint Párizs az összes többi nagyhatalomnál szigorúbb megállapodást akar.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?