Göncz: érdemes lenne felülvizsgálni a KMKF-határozatot

Budapest |

<p>Érdemes lenne felülvizsgálni az Országgyűlés határozatát a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) ügyében - mondta Göncz Kinga külügyminiszter kedden Budapesten az MTI kérdésére, miután tárgyalt szlovák partnerével.</p>

Hamarosan egyéves lesz ez a parlamenti határozat, ebből az alkalomból meg kellene nézni, hogy milyen mértékben szolgálja azt a célt, amelynek érdekében megszületett. "Amikor a felülvizsgálatára sor kerül ennek a parlamenti határozatnak, akkor érdemes megnézni, hogy hol szorul kiegészítésre, és hol szorul esetleg módosításra esetleg azokon a pontokon, ahol szlovák kifogás volt" - hangsúlyozta Göncz Kinga a tárgyalások utáni sajtóértekezleten. Hozzátette: a határozat visszavonásáról nincs szó.
    A külügyminiszter szerint a határozat egy-egy mondata sért érzékenységeket Szlovákiában, miközben más szomszédos ország nem kifogásolta a döntést. A KMKF-ről szóló parlamenti határozat célja, hogy szolgálja a két ország kapcsolatait, és nem az, hogy nehezítse - tette hozzá.
    Az MTI azon kérdésére, hogy vajon a szlovák félnek is gesztusokat kellene-e tennie, ha az Országgyűlés felülvizsgálja a KMKF-ről szóló döntést, Göncz Kinga azt mondta: "a nagylelkűség nem mindig azonnali viszonzást vár, megtehetjük azt, hogy mi vagyunk érzékenyebbek".
    A magyar diplomácia vezetője azonban rámutatott: a határozat felülvizsgálata nem külügyminisztériumi, hanem parlamenti hatáskör.   
    Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter ezzel kapcsolatban azt mondta: Szlovákiának továbbra is problémái vannak a KMKF országgyűlési intézményesítése miatt.
    Az Országgyűlés március 3-án fogadta el a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról szóló határozatot; a dokumentum alapján a KMKF-et a parlament saját állandó intézményének tekinti.
    Erre reagálva a szlovák parlament november 4-én hozta meg azt a határozatot, amely szerint a szlovák törvényhozás elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői részt vegyenek egy másik ország parlamentje, ez esetben az Országgyűlés égisze alatt létrehozott testület, a KMKF munkájában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?