Giorgia Meloni meghívta Rómába Zelenszkijt

meloni k

A római jobboldali kormány teljes támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkijt Giorgia Meloni, aki telefonon egyeztetett az ukrán elnökkel kedden az olasz miniszterelnöki hivatal közlése szerint.

Giorgia Meloni továbbra is teljes támogatást ígért Kijevnek politikai, katonai, gazdasági és humanitárius téren, az energetikai infrastruktúra helyreállításában, valamint az ország újjáépítésében.

A római kormányfő maximális elkötelezettségéről biztosította a kijevi elnököt az „ukrán nép számára igazságos béke” elérése érdekében.

Giorgia Meloni megerősítette, hogy a következő időszakban Kijevbe akar utazni, és meghívta Rómába Volodimir Zelenszkijt. Az ukrán elnök a háború kirobbanása óta egyszer hagyta el országát, amikor most decemberben Washingtonba utazott.

A miniszterelnöki hivatal közleménye hangsúlyozta, hogy Giorgia Meloni miniszterelnökként most beszélt második alkalommal Zelenszkijjel. Először október 28-án tárgyaltak telefonon.

Az ukrán elnök a közleményt megelőzve Twitter-fiókján mondott köszönetet Giorgia Meloninak a szolidaritásért, valamint a római kormány újabb tízmillió eurós segélycsomagjáért. Zelenszkij utalt rá, hogy Róma új légvédelmi rendszerrel készül segíteni Kijevet. Hozzátette, a békemegoldásról is egyeztettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?