Géppisztolyos gyilkosság Moszkvában

Moszkva |

<p>Kocsijára leadott géppisztolysorozattal megölték Sabtaj Kalmanovics üzletembert hétfőn Moszkvában, sofőrje súlyosan megsebesült.</p>

Kalmanovics a Szpartak Vidnoje (Szpartak Moszkva) női kosárlabda klub elnöke és tulajdonosa volt, s ennél a klubnál dolgozott Rátgéber László vezetőedző, akit a múlt héten menesztett Kalmanovics. Kalmanovics idejében a Szpartak sorozatban három Euroliga-aranyérmet nyert.
    A gyilkosság a Novogyevicsij-kolostor melletti egyik utcában történt kora délután. A tettesek - vélhetően két személy - egy Lada gépkocsin elmenekültek.
    Az ügyészség bérgyilkosságot feltételez, s nem zárja ki, hogy a történtek Kalmanovicsnak a sportklub elnökeként kifejtett tevékenységével függnek össze.
    Az 1949-ben született Sabtaj Kalmanovics ismert, színes egyéniség volt. A Szovjetunióból 1971-ben Izraelbe vándorolt ki családjával, a jeruzsálemi egyetemen szerzett diplomát, majd kereskedelmi és építőipari tevékenységbe fogott. Később, 1993-94-ben Ioszif Kobzonnal, az üzletemberként is ismert híres énekessel közösen alapított több céget Oroszországban.
    Kalmanovics mecénásként és producerként is ismert volt: ő szervezte egyebek között Michael Jackson, Tom Jones, Liza Minnelli és José Carreras oroszországi turnéit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?