Gašparovič és a nyelvtörvény ellen tüntetőket tartóztattak le

Bukarest |

<p>Bevitték a rendőrségre szombaton Nagyszalontán az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnevezésű szervezet kilenc tagját, akik rögtönzött tüntetést (fleshmobot) akartak szervezni Ivan Gašparovič szlovák államfő ottani látogatása idején.</p>

Lovassy Tamás, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke az MTI-nek szombaton elmondta: az Európában bevett gyakorlatnak megfelelően, fleshmob - "villámcsődület" -  keretében, néhány transzparens felmutatásával akartak tiltakozni a szlovák nyelvtörvény ellen, szolidaritást vállalva a felvidéki magyarsággal. Az egyik transzparensre azt írták angol nyelven: "Gašparovič , fajgyűlölő vagy?". Egy másikon pedig - a szlovák nyelvtörvényre utalva - azt: "Gašparovič, ne beszélj szlovákul!"
    Mivel az EMI-tagok tudtak a szlovák államfő látogatásáról, kilencen három gépkocsival utaztak Nagyszalontára. Lovassy elmondta: a város bejárata előtt mintegy három kilométerrel "rutinellenőrzés" keretében megállították, majd tovább engedték őket, Lovassy szerint már ez is része volt a "késleltetésnek". A tüntetni készülők a Gašparovič által meglátogatni kívánt szlovák tiszteletbeli konzulátus épületének közelében parkoltak le, mintegy százötven méterre onnan. A szlovák elnök akkor még nem érkezett meg, a hatóságok amúgy is lezárták a látogatás színhelyének környékét - mondta az MTI-nek az ifjúsági szervezet tisztségviselője.
    Elmondta: leparkolásuk után tíz perccel megjelent mellettük egy civil ruhás rendőr és egy csendőr, s mind a kilenc fiatalt bevitték a rendőrségre. Ez déltájban volt, körülbelül két órával később engedték szabadon őket. Lovassy hozzáfűzte: semmivel nem indokolták, hogy miért kellett "begyűjteni" őket, mindenről beszélgettek velük, csak éppen a Gašparovič-látogatásról nem esett egy szó sem. Az EMI-vezetőnek meggyőződése, hogy a román rendőrség csak az időt húzta, így akarta megakadályozni, hogy tüntessenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?