Folytatódnak a harcok az izraeli tűzszünet előtt

Jeruzsálem |

<p>Éjszaka sem hallgattak a fegyverek az Erős Szikla hadművelet huszonnyolcadik napján, a hétórásra meghirdetett izraeli humanitárius tűzszünet előtt.</p>

Éjszaka az Iszlám Dzsihád katonai szárnyának, az al-Aksza brigádoknak a vezetője bejelentette, hogy a szervezet északi parancsnoka, Dánijál Mancúr életét vesztette egy izraeli légicsapásban a gázai Dzsabalíja egyik házában hajnalban - írta a Háárec című újság honlapja hétfő reggel. A parancsnok az övezetben az Iszlám Dzsihád hírszerzését is vezette, s az Erős Szikla hadműveletben az Izrael felé lőtt rakéták célzását irányította a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat szerint.

Éjjel a hadsereg több mint húsz célpontot támadott, tíz embert megölve. A halottak száma az övezetben a gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint legkevesebb 1822-re nőtt. Ebből Izrael szerint sok százan a harcoló iszlamista szervezetek fegyveresei voltak. Egy magas rangú tiszt beszámolója szerint az elmúlt nap az izraeli hadsereg felrobbantott két alagutat, és tovább folytatta harci tevékenységét.  Újrarendezzük állásainkat, és az alagutak felszámolása után helyzetértékelést tartunk. Helyre kell hozni a (határ)kerítést, erőket kell elhelyezni a közelében az övezetben" - mondta a katonai tervekről.

A hétórás hétfői izraeli humanitárius tűzszünet sem ígér maradéktalan nyugalmat, miután Számi Abu Zuhri Hamász-szóvivő bejelentette, hogy  az Izrael meghirdette fegyvernyugvás egyoldalú, s arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet az általa elkövetett mészárlásról. Nem bízunk ebben a tűzszünetben, és óvatosságra intjük az embereket” - tette hozzá a szóvivő az al-Aksza tévének nyilatkozva.

Az izraeli 2-es tévécsatorna felmérése szerint az izraeliek több mint fele, 56 százaléka ellenzi a katonák kivonulását az övezetből, amit 35 százalék támogat. Hetvenhárom százalék szerint a hadművelet nyomán csökkent az ország elrettentő ereje, csak 22 százalék állítja ennek ellenkezőjét. Mégis, az izraeliek 62 százaléka szerint Benjámin Netanjahu kormányfő helyesen kezeli a konfliktust, noha ezt 29 százalékuk kétségbe vonja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?