Folyamatos tűz alatt tartják a Hamászt

<p>Gáza/Jeruzsálem. Izrael újabb légitámadásokat hajtott végre tegnap a Gázai övezetben, a terület elleni offenzíva harmadik napján, az éjszakai támadásoknak 22 halálos áldozata van palesztin egészségügyi források szerint. Az ENSZ-főtitkár önmérsékletre intette az izraeli és a palesztin vezetőket.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Tegnap az első csapás az övezet déli részén lévő Hán-Júniszban egy kávézót ért, és nyolc ember halálát okozta. Egy órával később két lakóházat ért rakétatámadás a településen, amelynek következtében szintén nyolcan vesztették életüket. Az övezet középső részén található nuszeiráti menekülttáborban is rakéta csapódott be, egy ház lakója halt meg. A Reuters szerint egy izraeli harci gép szerda este csapást mért egy gépkocsira Gáza város központjában, a legforgalmasabb bevásárlóutcában, és az autó vezetője meghalt. Az autón nagy piros TV felirat volt, a sofőr pedig egy helyi hírportálnak dolgozott.

Az izraeli hadsereg szerint gázai fegyveresek rakétákat lőttek ki a Negev-sivatagban található dimonai nukleáris kísérleti központra. Egyet az izraeli elhárító rendszer elfogott, kettő pedig lakatlan térségben csapódott be. A hadsereg szóvivője szerint a támadásban sem sérülés, sem anyagi kár nem történt.

Eddig 750 célpont

Peter Lerner, az izraeli hadsereg szóvivője tegnap arról számolt be, hogy a légierő az előző éjszaka folyamán 322 célpontot támadott a Gázai övezetben. Lerner szerint rakétaindító állásokat, alagutakat és a Hamász radikális palesztin szervezet parancsnoki állásait bombázták. Ezzel együtt a Hamász 750 célpontjára mértek légicsapást a hadművelet kezdete óta. „Folytatjuk a műveletünket, hogy nyomást gyakoroljunk a Hamászra” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy nem vetették el egy szárazföldi hadművelet lehetőségét sem. „Szárazföldi hadműveletet azonban csak a végső esetben indítunk” – tette hozzá. Tegnapra virradóra a Hamász is lőtte Izraelt, hat rakéta a zsidó állam területén csapódott be, hetet viszont sikerült elfognia a Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszernek.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár telefonon felhívta az izraeli és a palesztin vezetőket, valamint a legfontosabb térségbeli hatalmak vezetőit, és figyelmeztette őket, hogy a helyzet újabb kiterjedt háborúval fenyeget. Kérte az egyiptomi elnököt, a katari és a szaúdi vezetőket, valamint John Kerry amerikai külügyminisztert: gyakoroljanak nyomást Izraelre és a palesztinokra, hogy térjenek vissza a 2012-es novemberi tűzszüneti megállapodáshoz, és újítsák fel a béketárgyalásokat. A főtitkár elítélte az Izrael elleni palesztin rakétatámadásokat, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöktől pedig követelte, hogy országa „tanúsítson maximális önmérsékletet, és tartsa tiszteletben a civilek védelmére vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit”. Netanjahu miniszterelnök tegnap a kneszet külügyi és biztonsági bizottságának ülésén kijelentette, jelenleg nincs napirenden a tűzszünet a Hamásszal. A kormányfő hangsúlyozta, megértést és támogatást kapott minden általa telefonon megkeresett külföldi vezetőtől, kiemelve Francois Hollande francia elnök szavait, aki azt mondta, hogy igaza van.

Védelmet nyújt a Vaskupola

A palesztin áldozatok száma tegnap napközben megközelítette a százat, de az izraeli légi csapások nyomán folyamatosan nő. Az izraeli oldalon a folyamatos gázai rakétatámadások eddig nem okoztak halálos áldozatokat a légvédelmi figyelmeztetéseknek és az óvóhelyeknek, valamint a Vaskupola védelmi rendszernek köszönhetően. A hadművelet idején is ápolnak gázai civileket izraeli kórházakban. A haifai Rambam kórházban több mint húsz palesztin fekszik a kórház közleménye szerint. Gázából három felnőttet és nyolc gyermeket ápolnak, hét ciszjordániai pácienst pedig járó beteg rendelésen látnak el. Ezen a héten újabb gázaiakat várnak, a szüleikkel érkező gázai gyerekeket főleg az onkológián és a vesebetegek osztályán kezelik.

Izrael július 8-án kezdett hadműveletet a Gázai övezet ellen, és mozgósított 40 ezer tartalékost. Az Erős Szikla fedőnevű offenzívának kettős célja van: csapást mérni a Hamász palesztin szervezetre, és csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát. A hadművelet előzménye: három izraeli és egy palesztin tizenéves elrablását és meggyilkolását követően megnőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között, az izraeli hatóságok sok palesztint, főleg Hamász-tagot őrizetbe vettek, a palesztinok pedig fokozták az izraeli területek elleni rakétatámadásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?