Földrengés – magyar hegymászók is vannak a Mount Everesten

Budapest |

<p>Az M1 aktuális csatorna úgy tudja, magyar hegymászók is vannak a Mount Everesten, ahol lavinát indított el a Nepálban helyi idő szerint szombat dél körül bekövetkezett nagy erejű földrengés.</p>

Egyikük, Török Zsolt aradi magyar hegymászó április 4-én indult el két társával Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal feljusson a Föld legmagasabb hegycsúcsára.      A hegymászó mellett magyar turisták is vannak a földrengés sújtotta térségben.      Az M1 beszélt egy magyarul is tudó nepáli utazási tanácsadóval, aki elmondta, hogy ő négy magyar turistáról tud, akik a térségben tartózkodnak, de ők jól vannak.      A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy magyar érintettje lenne a nepáli földrengésnek.      A tárca sajtófőnöke, Menczer Tamás az MTI megkeresésére azt közölte: sem az Újdelhiben lévő magyar nagykövetségre, sem Budapestre nem érkezett segítségkérés, vagy olyan jelzés, hogy valakinek a kint lévő rokona bajban lenne.      Hozzátette, hogy a követség öt Nepálban tartózkodó magyarról tud, de elképzelhető, hogy ennél több turista is van az országban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?