Fogadta a pápa a nemi erőszakkal vádolt volt német püspököt

Vatikánváros |

<p>XVI. Benedek pápa csütörtökön fogadta a Vatikánban a szexuális visszaéléssel is vádolt volt augsburgi püspököt, Walter Mixát. A zárt ajtók mögött tartott megbeszélés részletei egyelőre nem ismertek.</p>

A 69 éves, tisztségéből felmentett Mixa korábban annyit mondott, eleget akar tenni a pápa meghívásának, ugyanakkor távozásának körülményeiről nem kíván tovább beszélni.

Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője egy "személyes magánbeszélgetésként" határozta meg a szentatya és Mixa találkozóját, amelyről nem biztos, hogy a Szentszék nyilvánosan is beszámol majd.

Feltehetőleg szó esett az egykori augsburgi püspök jövőjéről, és elképzelhető, hogy egy új egyházi feladattal is megbízzák. Mixa a Die Welt című német hetilapnak a lemondása után adott interjúban azt mondta, hogy összeesküvés áldozata lett, és szeretne újra az egyház szolgálatába állni.

XVI.Benedek május 8-án mentette fel az augsburgi püspököt tisztségéből, és ezzel egyúttal arra a dokumentumra is reagált, amelyben legközelebbi munkatársai Walter Mixát azzal gyanúsították, hogy állandó alkoholproblémákkal küszködik és a fiatal papoknak szexuális ajánlatokat tett.

A volt püspök ügyét még vizsgálják, és a felsőbíróság egyelőre nem erősítette meg az ellene emelt vádakat.

A 69 éves Walter Mixát korábban azzal vádolták, hogy a hetvenes években, még egyszerű papként, a rábízott fiatalokat a legdurvább módón bántalmazta. A szexuális bűncselekmények elkövetésének gyanúja akkor is felmerült, az ingolstadti államügyészség azonban ezt a vádat bizonyítékok hiányában ejtette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?