Fico: a Beneš-dekrétumok megváltoztathatatlanok

Budapest |

<p>Nem lehet megváltoztatni a Benes-dekrétumokat, Magyarországnak és Szlovákiának elsősorban a gazdasági problémákkal kell foglalkoznia – nyilatkozta Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki a Duna Tv Közbeszéd című műsorának adott kedden interjút, magyarországi látogatása alkalmából.</p>

A magyar-szlovák együttműködésről, a két ország viszonyáról, valamint a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák kisebbség helyzetével kapcsolatos kérdésekre válaszolva Robert Fico azt mondta, hogy Szlovákiának és Magyarországnak sikerekre van szüksége, és mint ennek kapcsán fogalmazott: "valóra vált a konstruktív párbeszéd trendje".

A kisebbségek helyzetéről a szlovák miniszterelnök elmondta, hogy szerinte a róluk való gondoskodás elsősorban az anyaországok feladata. Hangsúlyozta, hogy a szakpolitikai kérdésekkel foglalkozó kormányközi vegyes bizottságokban meg lehet beszélni a kisebbségeket érintő témákat, valamint a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos kérdéseket is.

A szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről úgy nyilatkozott, hogy tiszteletben tartják annak jogait, még azokon a településeken is, ahol a nyelvhasználathoz szükséges 20 százalékos arányt nem éri el a magyarok száma.

Az egyetlen szlovákiai magyar egyetem, a révkomáromi Selye János Egyetem esetleges visszaminősítéséről szólva azt hangsúlyozta, hogy szakmai kritériumok alapján Szlovákiában három intézményt, köztük a Selyét minősíthetik vissza főiskolává. Ha a Selye teljesíti a szükséges feltételeket, a későbbiekben újra megkaphatja az egyetemi rangot.

Robert Fico a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat kollektív bűnösként kezelő, Csehországban és Szlovákiában jelenleg is érvényben lévő Benes-dekrétumokat firtató kérdésre azt válaszolta, hogy a szlovák kormány álláspontja szerint a dekrétumok megváltoztathatatlanok, az ezzel kapcsolatos felvetések szerinte inkább a vegyes bizottságokra és a történészekre tartoznak, számára sokkal fontosabbak az emberek megélhetését befolyásoló gazdasági ügyek.

Az Európai Unióról szólva a szlovák kormányfő azt hangsúlyozta, hogy az unió nem működhet a jelenlegi formájában, főként azért, mert a közös pénzt használó tagállamok eltérő gazdaságpolitikát folytatnak, így az uniós intézmények nem elég hatékonyak. "Elsősorban az Európai Unió megerősítéséért, az integrációért küzdök" - mondta.

Szerinte a visegrádi országok, a Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia alkotta V4-csoport jelentősége megnőtt az utóbbi években, és a következő időszakban több olyan téma lesz, például a közvetkező hét évre szóló uniós költségvetés, amelyben együtt tudnak majd fellépni az Európai Unióban.

(Frissítve: 20:50)

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?