Ferenc pápa szenteket avatott

Vatikánváros |

<p>Pápaságának első szentté avatási szertartását végezte vasárnap a Vatikánban Ferenc pápa, aki több tízezer hívő előtt az embriók jogi védelmének garantálása mellett foglalt állást.</p>

 

A katolikus egyházfő szentté nyilvánította Antoni Primaldót és 800 társát, az otrantói vértanúkat, akiket 1480-ban fejeztek le a dél-olaszországi várost elfoglaló törökök, mert életükért cserébe sem tértek át az iszlám hitre. A pápa ünnepélyes kijelentésével vasárnap felvették a szentek jegyzékébe a kolumbiai Laura di Santa Caterina da Sienát és a mexikói Maria Guadalupe Garcia Zavalát is. (A szentté avatás előfeltétele a boldoggá avatás, majd két csoda igazolt kimutatása. A vértanúk esetében nincs szükség csodára.)     A pápa köszöntötte az Élet menetének résztvevőit, akik vasárnap délelőtt különféle országokból érkeztek a Vatikánba. Az egyházfő ünnepélyesen felszólította a híveket, hogy továbbra is szenteljenek nagy figyelmet az élet szentségének védelmére. Az idei esztendőre meghirdetett Hit évének központi témája az emberi élet szentségének védelme. Ennek jegyében június 15-16-án külön rendezvényt tartanak a Vatikánban. A pápa támogatóan szólt arról az aláírásgyűjtésről, amelyet Egy közülünk jelmondattal az olasz egyházmegyékben indítottak annak érdekében, hogy az Európai Unióban biztosítsák az embriók jogi védelmét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?