Ferenc pápa: ma nincs kevesebb keresztény vértanú, mint Néró császár idején

Vatikánváros |

<p>A modern keresztényüldözésről beszélt hétfőn Ferenc pápa, aki szerint ma nem halnak kevesebben mártírhalált hitükért, mint a keresztényüldözések első évszázadaiban.</p>

A vatikáni Szent Márta-házban bemutatott szentmise homíliájában Ferenc pápa kijelentette: ma is számos keresztény áldozza fel életét hitéért.     Az egyházfő Péter és Pál apostol június 29-i ünnepére emlékeztetve megjegyezte, hogy nagyon sok keresztényt üldöztek Néró idején, de “ma sincsenek kevesebben”.    A róla elnevezett római bazilika alatt eltemetett Szent Pétert és Szent Pált is 64-ben, Néró császár uralkodása (54-68) idején ölték meg. Néró volt az első római császár, aki elrendelte a keresztények üldözését. Péter apostolt a Szent Péter bazilika helyén álló római circusban feszítették keresztre fejjel lefelé, Szent Pált pedig lefejezték.      Ferenc pápa hozzátette, korunkban többen tesznek tanúságtételt hitük mellett, több a keresztény mártír, mint a kereszténység elején. Kijelentette, a vértanúk kiontott vére számos kis egyház magját ülteti el. Az egyházfő kiemelte a közel-keleti keresztények által elszenvedett üldöztetést. Ugyanakkor megjegyezte, hogy vannak keresztények, akiket “elegáns módon, fehér kesztyűvel kergetnek el: ez is üldözés”.       Ferenc pápa tavalyi megválasztása óta gyakran ismétli azt a kijelentését, miszerint kétezer év elteltével sem csökkent a keresztények üldözése, sőt erősebb, mint valaha volt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?