Ferenc pápa a gyűlölet elutasítására szólított fel

Bangui |

<p>Ferenc pápa fokozott biztonsági óvintézkedések közepette ellátogatott hétfőn a vallásközi konfliktus sújtotta Közép-afrikai Köztársaság fővárosának központi mecsetébe, ahol a gyűlölet és az erőszak elutasítására szólította fel a keresztényeket és a muszlimokat.</p>

A keresztények és a muszlimok "testvérek", és a békéért kell síkraszállniuk - mondta a katolikus egyházfő hatnapos afrikai körútjának befejező és egyben legveszélyesebb állomásán, Banguiban, a Koudoukou mecsetben. Aki azt mondja, hogy hisz Istenben, annak a béke emberének kell lennie - hangsúlyozta.     A két éve kirobbant közép-afrikai vallásközi harcok egyik fő helyszínén, a főváros PK5 nevű negyedében épült mecsetben a pápa arra emlékeztetett, hogy a keresztények és a muszlimok sokáig békében éltek együtt Banguiban. Az erőszak miatt a főváros 122 ezer fős muszlim közösségének nagy része elmenekült, és mára mindössze 15 ezren maradtak, többségük a PK5 kerületben. A negyedet két hónappal ezelőtt elvágták a külvilágtól a keresztény milíciák, amelyek nem engedik a muszlimoknak a kerület elhagyását.     "Mondjunk közösen nemet a gyűlöletre, a bosszúra, az erőszakra, különösen arra, amelyet egy vallás vagy Isten nevében követnek el. Isten a béke, a szalám" - mondta Ferenc pápa a béke arab nevét is használva. A mecset imámja, Tidiani Moussa Naibi is a vallási csoportok békés együttélését kérte.    A közel 5 millió lakosú Közép-afrikai Köztársaságot 2013 eleje óta sújtja vallásközi konfliktus, amelyben muszlim lázadók és keresztény milíciák állnak egymással szemben. A harcokban már több ezren vesztették életüket, és minden ötödik lakó hátrahagyta otthonát az erőszak miatt. A két tábor súlyos erőszakcselekmények elkövetésével vádolja egymást.    A katolikus egyházfő hétfő délután utazik vissza Rómába az Alitalia olasz légitársaság egyik különgépének fedélzetén. Indulása előtt még tart egy misét a közép-afrikai függetlenség atyjaként tisztelt katolikus Barthélémy Bogandáról elnevezett, 30 ezer férőhelyes bangui stadionban. A 78 éves pápa afrikai körútja keretében Kenyát és Ugandát is felkereste.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?