<p>Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Nógrád megyei önkormányzat és szlovák határhoz közeli Salgótarján képviselője szerdán a fővárosban, az egyezmény értelmében a felsőoktatási intézmény kihelyezett képzését 43 millió forinttal támogatják az önkormányzatok. Erről a magyar hir6.hu portál számolt be.</p>
Fenntartja a salgótarjáni képzést a Budapesti Gazdasági Főiskola
A támogatásnak köszönhetően valószínűleg szeptembertől elindulhat az első évfolyam a Budapesti Gazdasági Főiskola salgótarjáni intézetében.
Az idén a főiskola kihelyezett képzésére Nógrád megyéből a jelentkezőknek csak 27 százaléka adott be kérelmet, a többiek a régiót elhagyva inkább a fővárosban tanulnának tovább.
Az intézet kapacitása 800 fő, a gazdaságos működéshez 700 hallgató kellene, ugyanakkor 2007 végén csak 642-en tanultak az intézetben.
Eötvös Mihály, Salgótarján alpolgármestere fontosnak tartotta, hogy a városban megmaradjon a felsőoktatás. Elmondta, hogy a főiskola szeptember 10-ig stratégiát, október 15-ig pedig intézkedési tervet dolgoz ki az intézet jövőjéről.
A főiskola a három fővárosi kara mellett két területi intézetet működtet, a salgótarjáni mellett Zalaegerszegen. A felsőoktatási intézménynek összesen 20 ezer hallgatója van, évente 3000 diplomást bocsát ki falai közül - írja a hir6.hu. (hir6.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.