Feltételezhetően illegális kereskedelemben részt vevő teherhajót foglaltak le Dél-Koreában

Csaknem ezer illegális bevándorlót mentettek ki egy teherhajóról

Dél-Korea lefoglalt egy felségjelzés nélküli hajót, amely feltehetően az Észak-Koreára kivetett ENSZ-szankciók megsértésében vett részt – jelentették a helyi biztonsági erők szerdán.

A háromezer tonnás hontalan teherhajót - amely a jelentés szerint Észak-Koreából Kínán keresztül Oroszország felé tartott - még szombaton állították meg, de kényszerítő erővel, mert a hajó a felszólításokra nem állt meg. A dél-koreai parti őrség Puszan kikötőjébe irányította.

A hajón tizenhárman tartózkodtak: a kínai kapitány mellett a kínaiakból és indonézekből álló személyzet.

„A kormány az Egyesült Államokkal szorosan együttműködve nyomozást indított, mert a szóban forgó hajó feltehetően megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsa által Észak-Koreára kivetett szankciókat” – közölte a szöuli külügyminisztérium tisztviselője, akit a Yonhap dél-koreai hírügynökség idézett, de nem osztott meg több információt az üggyel kapcsolatban.

Miután a hajó legénysége megtagadta a raktér kinyitását, egyelőre nem derült ki, hogy a hajó valóban a szankciók áthágásában vett-e részt.

A 2017-ben elfogadott 2397-es ENSZ-határozat értelmében bármely ország megállíthat, átvizsgálhat és lefoglalhat bármilyen hajót, amely a felségvizein közlekedik, amennyiben az a gyanú szerint Észak-Koreával kapcsolatos tiltott tevékenységben vesz részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?