<p>Az olasz semmítőszék felmentette pénteken a szobatársa megölésével vádolt amerikai Amanda Knoxot és volt olasz barátját, Raffaele Sollecitót, és ezzel véglegesen pont került a hosszú évek óta húzódó bírósági ügyre, amely nagy nyilvánosságot kapott Olaszországban és az Egyesült Államokban, illetve a világsajtóban.</p>
Felmentették Amanda Knoxot és volt barátját
A semmitőszék érvénytelenítette a legutóbb hozott elmarasztaló ítéletet, nem kis meglepetést okozva ezzel. Sokan ugyanis arra számítottak, hogy a törvényszék, még ha érvényteleníti is az első- és másodfokon hozott ítéleteket, perújrafelvételt rendel el. Ez azonban nem történt meg, így pont került a 2007 óta húzódó jogi eljárásra. A semmitőszéknek 90 napon belül közzé kell tennie döntése indoklását.
Amanda Knoxot és barátját azzal vádolták, hogy 2007-ben, halloween éjszakáján Perugiában megölték Meredith Kercher, a 21 éves brit diáklányt. Knox az eset idején cserediákként folytatott egyetemi tanulmányokat az olasz kisvárosban. Az áldozatot leszúrták annak az apartmannak a hálószobájában, amelyet Knox és Kercher együtt bérelt.
A vádirat szerint támadói közösülésre kényszerítették Kerchert, majd amikor kiabálni kezdett és ellenállt, megölték. A per során mindkét fővádlott ártatlannak vallotta magát. Azt állították, hogy a gyilkosság éjszakáján Sollecito otthonában voltak. Elismerték azonban, hogy marihuánát fogyasztottak, és azt mondták, emiatt nem tiszták az emlékeik.
Knoxot és Sollecitót 2009-ben első fokon, 26, illetve 25 év börtönbüntetésre ítélte a perugiai bíróság. Két évre rá a fellebbviteli bíróság kevésnek találta az ellenük felhozott bizonyítékokat, és felmentette őket, de az olasz legfőbb bíróság tavalyelőtt márciusban megsemmisítette a felmentő ítéletet, perújrafelvételt rendelt el, és átadta az ügyet egy firenzei törvényszéknek. Amanda Knox időközben hazautazott az Egyesült Államokba, miután három évet töltött olaszországi börtönben. Hazatérve könyvet írt megpróbáltatásairól.
A két vádlottat tavaly januárban újra elítélték, Knoxot távollétében 28, Sollecitót pedig 25 év börtönre. A pénteki döntéssel azonban a semmítőszék végérvényesen pontot tett az ügyre, újabb eljárás nem lesz, fellebbezésnek ugyanis nincs helye.
A bűnügy eddigi egyetlen elítéltje az elefántcsontparti Rudy Guede, aki beismerő vallomást tett, és 2010 óta börtönben ül gyilkosságban való bűnrészesség miatt. Az ellene hozott ítélet szerint ő fogta le az áldozatot, amikor bűntársai leszúrták.
A Seattle-ben élő Knox közleményében tudatta pénteken, hogy a végleges bírósági döntés hírére megkönnyebbült. "Az ártatlanságom tudata adott erőt nekem a megpróbáltatás legsötétebb pillanataiban" - közölte Knox.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.