Fellépnek a devecseri tüntetők ellen

Devecser |

<p>A rendőrség megteszi a szükséges intézkedéseket a közrend helyreállítása érdekében, ha jogsértést észlel - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel, miután a devecseri demonstrálók bejelentették: pénteken mindenképpen megtartják a félpályás útlezárással járó tiltakozásukat.</p>

Csenki Géza kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntektől demonstrációt tartanak a devecseriek, a 8-as úton félpályás lezárással akarnak tiltakozni a kormány vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos kártérítési intézkedései ellen. Mint mondta, kárenyhítés helyett teljes kártérítést követelnek a kormánytól, és egyértelmű tájékoztatást akarnak kapni az egészségügyi kockázatokról.
A devecseri demonstráció megtartására benyújtott civil kérelmet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az egész megye területén érvényben lévő veszélyhelyzet miatt elutasította.
Csenki Géza szerdán az MTI-nek elmondta: mindenképpen megtartják a tervezett demonstrációt pénteken, ha kell, polgári engedetlenség árán is. Kijelentette: "nincs vesztenivalónk, mindenünket elvitt a vörösiszap".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?