Felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését

Athén |

<p>Takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését - jelentette be kedden délután az athéni kormány szóvivője. A bejelentés sokkot okozott Athénban. A szóvivő szerint a közszolgálati média, a Hellenic Broadcasting Corporation ((ERT) szerda hajnaltól szünteti be működését. 2500 alkalmazottjának munkaviszonyát pedig felfüggesztik, mindaddig, amíg a cég - kisebb létszámmal, átalakítva - ismét működni kezd - jelentette ki a szóvivő.</p>

Az intézkedés része a költségvetési hiány csökkentését célzó törekvéseknek - tűnt ki a szóvivő nyilatkozatából, amit az alkalmazottak tiltakozással fogadtak. Tiltakozást jelentettek be a szakszervezetek is.
Az intézkedés kormányválságot okozhat, a konzervatív Új Demokrácia párt koalíciós partnerei, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK), továbbá a Demokratikus Baloldal pártja (Dimar) ugyanis ellenezték a döntést.
A Reuters hírügynökség szerint a mostani az egyik legdrasztikusabb takarékossági intézkedés azok közül, amelyeket a koalíció az elmúlt hónapokban hozott a nemzetközi segélycsomag fejében vállalt kötelezettségek teljesítésére. "Olyan időben, amikor a görög  lakosság súlyos áldozatokat kénytelen elszenvedni, nincs helye semmifajta késlekedésnek, habozásnak vagy toleranciának a szent tehenekkel szemben" - fogalmazott a szóvivő televíziós nyilatkozatában, amelyet még a közszolgálati média sugárzott. Szimosz Kedikoglou a közszolgálati médiát a pazarlás melegágyának nevezte, és nem utalt arra, hogy az újbóli működés beindulásakor hány alkalmazottat vesznek vissza állásába.
Az athéni közszolgálati televízió alkalmazottai  közölték, hogy a tiltakozásul megszállják az ERT központi épületét  Athén egyik elővárosában.
Sajtóértesülések szerint 2500 - más jelentések szerint 2900 - technikus, alkalmazott, illetve újságíró került az utcára. Egyes kormányforrások szerint a kabinet szanálási terve azt célozza, hogy egy kisebb, kompaktabb közszolgálati média jöjjön létre 1000 foglalkoztatottal.
A szocialista PASZOK párt bírálta a bezárást, hangoztatva, hogy szükség van ugyan a közszolgálati média korszerűsítésére, az azonban nem történhet meglepetésszerűen és az alkalmazottakkal való konzultáció nélkül.  A konzervatívok kisebbik koalíciós partnere, a Dimar megengedhetetlennek nevezte, hogy az ország közszolgálati rádió és televízió nélkül maradjon.
Az első állami rádió 75 évvel ezelőtt, 1938-ban kezdte meg működését Görögországban.
A súlyosan eladósodott ország a nemzetközi segélycsomag fejében a többi között azt vállalta, hogy 2014 végéig 15 ezer állami alkalmazottat bocsátanak el, ebből 4000-et még ebben az évben.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?