Február 27-én lép hatályba a tűzszünet Szíriában

Washington |

<p>Február 27-én lép hatályba a szíriai tűzszünet az Egyesült Államok és Oroszország közös megállapodásának értelmében - áll Washington és Moszkva hétfőn közzétett közös közleményében.&nbsp;</p>

Február 26-án délig le kell állítani a szíriai ellenségeskedéseket, a tűzszünet pedig február 27-én nulla órakor lép hatályba - ismertette az amerikai külügyminisztérium az orosz-amerikai megállapodást a fegyvernyugvásról. A fegyvernyugvás nem vonatkozik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetre, illetve az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető an-Núszra Frontra sem.

John Kerry amerikai külügyminiszter közölte hétfőn: ha a fegyvernyugvást betartják, akkor alábbhagy az erőszak, több lehetőség lesz a humanitárius segélyek célba juttatására, és nő az esélye a politikai átmenet megvalósulásának. 

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár üdvözölte a megállapodás bejelentését, és felszólította a szembenálló feleket a tűzszünet betartására - közölte a főtitkár szóvivője, s hozzátette, ez az első lépés egy tartósabb egyezmény felé. 

Kerry vasárnap közölte, hogy Szergej Lavrov orosz kollégájával ideiglenesen megállapodtak a szíriai tűzszünet feltételeiről, de a konfliktust illetően továbbra is vannak megoldatlan ügyek.

A szíriai ellenségeskedés egy héten belüli leállításáról az 52. müncheni biztonságpolitikai konferencia alkalmából állapodtak meg a nagyhatalmak másfél hete, aminek értelmében múlt hét pénteken kellett volna a szembenálló feleknek letenniük a fegyvert. A körülményeket azonban bonyolították az Aleppóban folyó harcok, illetve az is, hogy Törökország tüzérséggel támadta a szíriai kurd erők állásait a tartományban. 

Az ideiglenes megállapodásról szóló értesüléseket Rijád Hidzsáb volt szíriai miniszterelnök, a Szaúd-Arábia támogatta ellenzéki csoportok tárgyalási koordinátora is megerősítette. Háled Hodzsa, ennek a csoportnak a fő erejét képviselő Tárgyalási Főbizottság (HMC) egyik tagja az al-Arabíja pánarab hírtelevíziónak azt nyilatkozta, hogy a megállapodás kéthetes tűzszünetről szól, amelyet akár határozatlan időre is meg lehet hosszabbítani, ha az érintett felek elkötelezik magukat mellette. 

Bassár el-Aszad szíriai államfő előzőleg bizonyos feltételek mellett "késznek" mondta magát a fegyvernyugvásra, amennyiben a "terroristák" nem használják azt ki, és a felkelők oldalán álló országok felfüggesztik támogatásukat. A szíriai elnök viszont egymásnak ellentmondóan nyilatkozott a múlt héten: egy korábbi beszédében közölte, Damaszkusz mindenkit terroristának tekint, aki valaha is fegyvert fogott ellene, majd az El País című spanyol napilapnak adott, szombaton megjelent interjújában azt mondta, a kormány kész amnesztiában részesíteni azokat, akik le akarják tenni a fegyvert, és vissza akarnak térni a normális élethez.

Az Iszlám Állam (IÁ), az an-Núszra Front és más, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által terrorszervezetnek nyilvánított csoportosulások ellen a szombaton kezdődő szíriai tűzszünet ellenére is folytatódnak majd a katonai csapások - jelentette ki Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin a szíriai fegyvernyugvásról megkötött orosz-amerikai megállapodást a vérontás megállítása felé vezető valós lépésnek nevezte, amely példaként szolgálhat a világ számára a terrorizmus elleni harc területén. Szavai szerint a tűzszünetről megszületett egyezség következtésben radikális változás mehet végbe a szíriai helyzetben, ami pedig megteremtheti a valódi politikai folyamat beindításának feltételeit. Ennek keretében a szíriai feleknek Genfben, az ENSZ égisze alatt széleskörű párbeszédet kell folytatniuk.

Az orosz elnök közölte, hogy szíriai tűszünetről telefonon megbeszélést folytatott amerikai partnerével, Barack Obamával. A Fehér Ház közleménye szerint Obama üdvözölte a Szíria ügyében, amerikai és orosz döntő szerepvállalás mellett tető alá hozott megállapodást, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a tűzszünetet a kormányerőknek és az ellenzéki csoportoknak is be kell tartaniuk. 

Az egyeztetést Putyin kezdeményezte, aki hangsúlyozta, hogy Moszkva együtt fog működni a "legitim" szíriai kormánnyal és hogy ezt az Egyesült Államoktól is elvárja az ellenzéki csoportok esetében. Elmondta, hogy a harcoló feleknek péntek délig kell biztosítaniuk az orosz vagy az amerikai felet a tűzszünet iránti elkötelezettségükről.

Törökország üdvözli a szerinte megvalósítható tűzszünetről szóló orosz-amerikai megállapodást - közölte Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes.

Kurtulmus elmondta, Ankara elképzelhetőnek tartja, hogy a tűzszünet ezúttal megvalósul. Reményét fejezte ki, hogy ellentétben a korábbi fegyvernyugvási megállapodásokkal, a jelenlegit tiszteletben tartják.

Hangsúlyozta, Törökország reméli, hogy Oroszország "az Iszlám Állam (dzsihadista szervezet) elleni harcában" nem fog repülőgépeket bevetni és "ártatlan embereket meggyilkolni", miközben a harcoló felek az ötéves konfliktus rendezésének módját tárgyalják. 

Közben egy szíriai ellenzéki szervezet szerint súlyos harcok bontakoztak ki Aleppó közelében. Az Iszlám Állam (IÁ) más dzsihadista csoportokkal együtt lezárta az egyetlen, város felé vezető utat, amelyen a damaszkuszi kormány utánpótlást szállított a várost ostromló katonáinak, és amelyen polgári lakosok is közlekedtek.

A szíriai háború eseményeit figyelemmel kísérő, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű szervezet szerint kaukázusi és turkesztáni dzsihadisták, illetve a Dzsund al-Aksza iszlamista csoport tagjai rajtaütésszerű támadással lezárták ezt az utat Hanázir közelében, míg az Iszlám Állam fegyveresei északon tették ugyanezt. Ezzel elzárták az Aleppót ostromló kormánycsatok utánpótlását, illetve emiatt élelmiszer és üzemanyaghiány alakulhat ki a város nyugati, kormányhadsereg által ellenőrzött kerületeiben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?