Facebook-törvényt fogadhatnak el Izraelben

Jeruzsálem |

<p>Az izraeli miniszterek egy csoportja megfogalmazta és a parlament elé kívánja terjeszteni azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza a bíróságot, hogy utasítsa a Facebookot, a YouTube-ot, illetve más közösségi portálokat a palesztin erőszakos cselekményekre buzdítónak minősített tartalmak eltávolítására.</p>

Az igazságügy-minisztérium szerint a miniszteri törvényalkotó bizottság (amely a kérdésben illetékes tárcavezetőkből áll) vasárnap jóváhagyta a törvényjavaslatot, amelyet a törvényhozásnak is el kell fogadnia.

A törvénytervezet kiváltotta a civil szervezetek és a palesztinok aggodalmát, akik attól tartanak, hogy az új jogszabály korlátozni fogja a szólás- és tájékozódási szabadságot.

Az Izraelben csak Facebook-törvény néven emlegetett jogszabálytervezet lehetővé tenné a kormánynak, hogy felszólítson egy bíróságot olyan tartalmak levételére a világhálóról, amelyeket "erőszakra buzdítónak" ítélnek. A tartalmat olyan esetekben töröltetnék, amikor "valódi kockázatot jelentene egy személyre, a nyilvánossága, illetve az államra nézve" - áll Ajelet Saked igazságügy-miniszter közleményében.

Izrael az idén tárgyalt a kérdésről a Facebook vezetőivel, Saked asszony közlése szerint az amerikai óriáscég az Izrael által kért tartalmak 95 százalékát eltávolította.

A miniszter vasárnap közölte, hogy 2016-ban az Izrael által az internetes cégekhez benyújtott 1755 ilyen kérelem 71 százalékát teljesítették. Fontosnak nevezte azonban, hogy kötelező legyen az együttműködés.

A palesztinok attól tartanak, hogy az új jogszabály a tájékoztatás cenzúrázásához vezet majd, és Izraelt gyanítják két internetes profil szeptemberi letiltása mögött. A Facebook akkor elnézést kért, amiért két, Izraelt bíráló hírportál átmenetileg elérhetetlen volt "hibára" hivatkozva.

Izrael szerint az internetnek kulcsszerepe volt az izraeliek ellen palesztinok által elkövetett erőszakcselekményekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?