Ezren emlékeztek a kamikáze pilótákra Japánban

Tokió |

<p>Mintegy ezren emlékeztek a második világháborúban meghalt japán kamikázékra az ázsiai szigetországban egy volt légi támaszponton vasárnap.</p>

Az NHK japán közszolgálati televízió beszámolója szerint a megemlékezést az ország déli részén, a Kjúsú szigetén fekvő Csiranban tartották, ahonnan 439 kamikáze indult végső útjára a második világháború záró szakaszában végrehajtott, Japánban Tokkónak nevezett öngyilkos bevetések során.

A rendezvényen a néhai kamikázék hozzátartozói és más résztvevők imával emlékeztek a pilótákra és fehér krizantémokat helyeztek el emlékükre egy buddhista szentélynél.

"Megfogadjuk, hogy a békéért fogunk dolgozni, nem feledve a szörnyűséget, amit a Tokko által feláldozott fiatal emberek életével tettek" - mondta az NHK-nek egy 84 éves férfi, akinek testvére kamikázeként halt meg a második világháborúban.

Az öngyilkos támadásokat a második világháború utolsó hónapjaiban, a közelgő vereség miatti végső elkeseredésében indította a japán császári haderő: a pilótákat azzal bízták meg, hogy vezessék neki robbanószerrel megrakott gépeiket ellenséges amerikai hadihajóknak.

A bevetések során mintegy 4000 japán pilóta halt meg, de csak ötödük talált el amerikai hajót, a többieket lelőtték. Arról nem tudni, hogy pontosan hány amerikai halálos áldozatot szedtek az öngyilkos támadások.

Japánban augusztus 15-én emlékeznek meg a második világháborús vereség évfordulójáról. A környező országokban nagy figyelemmel kísérik a japán megemlékezéseket, miután Kína és Dél-Korea szerint Abe Sindzó konzervatív japán kormányfő megpróbálja kicsinyíteni a 20. század első felében Kelet-Ázsia jelentős részét lerohanó és gyarmati sorba hajtó szigetország történelmi bűneit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?