Ettől az új drogtól úgy viselkednek az emberek, mint a zombik

dr

A kongói Kinshasában hónapok óta növekszik a bombé nevű új kábítószer használóinak száma, ami szó szerint zombivá változtatja az embereket.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban nem a világjárvány okozta a legnagyobb problémát a hatóságoknak, hanem a bombé nevű új drog megjelenése. A név a lingala helyi nyelvből származik és „hatalmast” jelent. A kábítószer alapja egy barna por, amelyet gépjárművek katalizátoraiban található kerámiamag aprításával nyernek. Ezt ezután számos más kábítószerrel keverik össze, hatása pedig egy zombifilmet idéz.

Egyesek eszméletüket vesztik, mások viszketést éreznek a felső végtagjaikon, sokan pedig állva alszanak, de vannak olyanok is, akik minden ok nélkül nevetni vagy sírni kezdenek. A bombé nagyon olcsó tekintve, hogy szinte szemétből készül, ennek köszönhetően pedig nagyon gyorsan terjed a szegényebb rétegek között.

Egyelőre nem világos, hogy hány ember halálát okozta, de annyi biztos, hogy mérgező és rákkeltő anyagokból készül, így súlyos pusztítást végez a szervezetben. A kongói rendőrség egyelőre a drogkereskedők és a használók bezárásával próbálja megoldani a helyzetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?