Észak-Korea kilőtt több rakétát

Szöul |

<p>Észak-Korea kilőtt hétfőn négy ballisztikus rakétát, amelyek mintegy ezer kilométert repültek, és közülük három a Japán-tengerbe, Japán kizárólagos gazdasági övezetében csapódott be - közölték japán és dél-koreai tisztségviselők. Valószínű, hogy Phenjan a múlt hét óta folyó amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatra válaszolt ezzel - állapították meg a hírügynökségek.</p>

Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen típusú rakétákról van szó. Az ország nyugati partján, a kínai határhoz közel lévő, Tungcsang-zsi nevű kísérleti telepről hétfőn reggel (közép-európai idő szerint vasárnap 23 óra 36-kor) indították el őket kelet felé. Ezen a telepen van Észak-Korea egyik legfontosabb nukleáris létesítménye. Tavaly innen állítottak Föld körüli pályára egy állítólagos műholdat egy nagy hatótávolságú rakétával. Phenjan azzal a rakétaindítással is megsértette az ellene érvényben lévő szankciókat, mint sok más kísérlettel.

A mostani rakéták átrepültek az ország felett, és utána csapódtak be a Japán-tengerbe, a japán partoktól csupán körülbelül 300 kilométerre.

A rakétaindítások ellen tiltakozott Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok is. Abe Sindzó japán miniszterelnök sajtóértekezletén azt mondta: ez egy új fajta fenyegetés Észak-Korea részéről, egyértelműen megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának vele szembeni határozatait, és ez teljesen elfogadhatatlan. A japán kormányszóvivő pedig kijelentette: a rakétaindítások "súlyosan fenyegették nemzetbiztonságunkat".

Az ideiglenes dél-koreai elnök és a miniszterelnök összehívta az ország nemzetbiztonsági tanácsát. A két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium vezetője szintén kijelentette, hogy az észak-koreai rakéták megsértették az ENSZ BT határozatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?