Eltemették a Charlie Hebdo vezető karikaturistáját

Párizs |

<p>Több százan búcsúztatták el pénteken Charbot, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap igazgatóját és vezető karikaturistáját, akit január 7-én az újság 11 munkatársával együtt két dzsihadista a szerkesztőség épületében megölt.</p>

A búcsúztatás helyszínére az Internacionálé dallamára kísért koporsót hatalmas tapssal fogadta a tömeg.    A Charb művésznéven ismert Stéphane Charbonnier búcsúztatásán, amelyet szülővárosában, a Párizs közeli Pontoise-ban tartottak, a hozzátartozókon és a lapnak a terrortámadást túlélt munkatársain kívül, megjelent a kormány több tagja, köztük Christiane Taubira igazságügyi, Najat Vallaud-Belkacem oktatási és Fleur Pellerin kulturális miniszter, valamint Jean-Luc Mélenchon, a kommunista Baloldali Front társelnöke.     "Charlie élni fog. A keményfejűek csapatának, amely ma hősét siratja, a büszkeségtől dobog a szíve. Ő volt a történelem egyik első olyan karikaturistája, aki az elveiért halt meg" - mondta a kommunista politikus.    Az épületből kiszorult több száz névtelen gyászoló óriásképernyőkön követte a szertartást, amelyen kollegái, politikusok és művészek búcsúztak a 47 éves karikaturista-lapigazgatótól.     A búcsúztatás után Charbot szűk családi körben temették el a pontoise-i temetőben.     A karikaturista 2009 óta irányította a 45 éve alapított lapot. Elkötelezett szélsőbaloldali gondolkodóként azt állította: nem fél senkitől. Neve 2013 tavasza óta szerepelt az angol nyelvű dzsihadista magazinnak, az Inspire-nak "az iszlám ellen elkövetett bűnök miatt élve vagy halva keresettek" listáján. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?