Elszöktek Moszulból az Iszlám Állam vezetői

Moszul |

<div>Az Iszlám Állam vezetői megszöktek az ostromlott városból, csak a külföldi dzsihádista zsoldosok maradtak.</div>

Gary Volesky amerikai tábornok arról számolt be, hogy Moszulon kívül mozgást észleltek, feltehetően a dzsihűdista vezetők menekültek.  Valószínűleg nyugati irányba, Tell-Áfár város felé, vagy Szíriának vették az irányt. Az utóbbi két napban egymásnak ellentmondó jelentések láttak napvilágot. Egyes források szerint a dzsihádista vezetők – köztük a szervezet alapítója, Abu Bakr al-Bagdadi –  és családjaik már elhagyták a várost. Más értesülések szerint al-Bagdadi még mindig Moszulban van. Aki nem tud elvegyülni, marad Az amerikai tábornok közölte: Moszulban főként külföldi dzsihádisták maradtak, becslések szerint háromezren-ötezren lehetnek. „Azt gondoljuk, ők lesznek azok, akik felveszik a harcot az ostromló erőkkel, részben mert nincs hová menniük, részben pedig azért, mert a helyi lakosság között nehezen tudnak elvegyülni” – mondta.Volesky megjegyezte: az Iszlám Állam harcosaival és híveivel okvetlenül tudatják, hogy vezetőik magukra hagyták őket. A terrorszervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak a hollétéről tábornok nem közölt információkat.       A nemzetközi koalíció támogatta iraki csapatok hétfőn indították meg a hadműveleteket.  Két hónap ostrom Sírván Barzani kurd parancsnok a CNN amerikai hírtelevízió tudósítójának szerdán azt mondta, hogy még legalább két hétre van szükség ahhoz, hogy elérjék Moszult, és két hónapba is beletelhet, mire teljesen felszabadítják a várost.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"251523","attributes":{"alt":"Az iraki elit alakulat egyik tagja","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"360","title":"Az iraki elit alakulat egyik tagja","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az amerikai televíziók helyszíni tudósításai szerint a városból és környékéről tömegesen menekül a civil lakosság. Moszul északi, déli és keleti határainál az ENSZ megkezdte a menekülttáborok felállítását.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?