Elsüllyedt egy észak-koreai teherhajó a Sárga-tengeren

Peking |

<p>Két matróz meghalt, 15 eltűnt, hármat sikerült kimenteni, amikor pénteken Kína partjaitól mintegy 200 kilométerre a Sárga-tengeren elsüllyedt egy észak-koreai felségjelű teherhajó - jelentette a Hszinhua hírügynökség.</p>

A 69 méter hosszú Kang Bong nevű hajó helyi idő szerint pénteken reggel süllyedt el, miután nem bírta a küzdelmet a viharos erejű szél által felkorbácsolt hullámokkal - jelentette a kínai közlekedési tárcához tartozó mentési központ.
A baleset a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartomány Lianjünkang (Lianyungang) kikötőjétől 120 tengeri mérföldre, vagyis körülbelül 222 kilométerre történt. A kínai hatóságok egy mentőhajót és két helikoptert küldtek a helyszínre, a legénység 20 tagjának keresésére.
Helyi idő szerint délután öt óráig három matrózt sikerült élve kiemelni a vízből, a mentők két holttestet találtak. A túlélők utáni kutatást az esti órákban a rendkívül erős szél ellenére folytatták. A hajó úti céljáról, illetve rakományáról nem közöltek részleteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?