Elraboltak három spanyol újságírót Szíriában

Madrid |

<p>Feltételezhetően elraboltak három spanyol újságírót Szíriában - közölte a spanyol sajtó kedden diplomáciai forrásokra hivatkozva.</p>

Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy az újságírók a közel-keleti ország északi részén lévő Aleppóban dolgoztak, és onnan tűntek el.  Elsa González, a spanyol újságíró szövetség elnöke a spanyol közszolgálati televíziónak elmondta: a polgárháborúról tudósító három szabadúszó újságíró július 10-én érkezett Szíriába Törökország felől, és utoljára 9 nappal ezelőtt adtak magukról életjelet. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy valóban elrabolták őket - hangsúlyozta. Szíriában 2013 szeptemberében raboltak el utoljára spanyol újságírókat, akik idén márciusban, 194 nap fogság után szabadultak ki az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő fegyveres csoport fogságából. Aleppóban mindennaposak az összecsapások a felkelők és a kormányerők között a polgárháború kitörése óta. A város 2012 júliusa óta megosztott, nyugati részét a hadsereg, a keleti felét pedig a kormány megdöntéséért harcoló ellenzékiek ellenőrzik. A katonaság rendszeresen bombázza az észak-szíriai nagyváros felkelők uralta negyedeit, a légicsapásoknak eddig is ezrek estek áldozatául. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?