<p>Irán és az atomprogramjáról vele tárgyaló hat nagyhatalom előzetes megállapodásra jutott az Iszlám Köztársaságra kirótt nyugati szankciók enyhítésének ügyében - jelentette szombaton diplomáciai forrásokra hivatkozva az AP hírügynökség.</p>
Előrelépés történt a bécsi tárgyalásokon
Bécs |
A Bécsben zajló tárgyalásokon a jelentés szerint sikerült megegyezni a hosszú távú megállapodást kísérő öt függelék egyikében, amely arról rendelkezik, hogy milyen amerikai és nyugati szankciókat kell feloldani, és milyen gyorsan kell ennek megtörténnie. A tárgyaló felek abban bíznak, hogy a július 7-ig meghosszabbított határidőre sikerül véglegesíteni a megállapodást - írta az AP. Tisztségviselők szerint a szankciók enyhítése az egyik legkényesebb kérdés azok között, amelyekben ellentét áll fenn Irán és az Egyesült Államok között. Washington és sok más ország attól tart, hogy a teheráni urándúsítás és egyéb nukleáris tevékenység atomfegyver előállítására irányul. Irán ezzel szemben kitart amellett, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, áramtermelésre akarja használni. A meg nem nevezett diplomaták arról tájékoztatták az amerikai hírügynökséget, hogy a szankciós függeléket Irán és a vele tárgyaló hat nagyhatalom - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Németország és Oroszország - szakértői dolgozták ki az elmúlt héten. A megállapodás részleteit nem árulták el. Az atomprogram felügyeletének alapelvei és a fejlett nukleáris technológia teheráni kutatására és fejlesztésére vonatkozó szabályok mellett a hosszú távú megállapodás szankciós függeléke az egyik legnehezebb, megoldásra váró kérdés. Iráni tisztségviselők, köztük Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője ismételten követelték, hogy oldják fel a gazdasági szankciókat röviddel a megállapodás aláírása után. Washington és partnerei azt közölték, hogy akkor tesznek ilyen lépést, ha Irán igazolhatóan végrehajtja az urándúsítás korlátozását és az atomprogramjával kapcsolatos egyéb követelményeket. Ha Teherán együttműködik, akkor a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) idén év végére kiadhatja jelentését azokról a vizsgálatokról, amelyeket a múltbeli iráni atomprogram állítólagos katonai vonatkozásai kapcsán folytatott - közölte Bécsben szombaton Amano Jukija, a NAÜ főigazgatója. Ez a kérdéskör szintén kulcsfontosságú szerepet játszik a jelenlegi tárgyalásokon: a NAÜ azt gyanítja, hogy Teherán legalább 2003-ig folytatott olyan kutatásokat, melyek célja egy atomfegyver kifejlesztése volt, Teherán viszont mindig is határozottan tagadta, hogy atomprogramjának valaha is katonai jellege lett volna. Amano csütörtökön Teheránban iráni illetékesekkel, köztük Haszan Róháni elnökkel és Ali Samhanival, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárával tárgyalt. Későbbi közleményében azt írta, hogy a tárgyalásokon előrelépés történt a múltbeli iráni atomkutatás jelenleg szünetelő NAÜ-vizsgálata ügyében, de folytatni kell a munkát. A NAÜ-nek alapvető szerepe lesz abban, hogy ellenőrizze az Irán és a hatok közötti reménybeli megállapodást Irán atomprogramjáról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.