Elkülönítettek egy ebolagyanús beteget Japánban

Tokió |

<p>Egy esetleg ebolavírussal fertőzött beteget különítettek el a japán fővárosban - jelentette be hétfőn a tokiói egészségügyi minisztérium.</p>

A gyanús tüneteket mutató japán férfi néhány nappal ezelőtt érkezett a távol-keleti szigetországba a betegség által leginkább sújtott nyugat-afrikai Sierra Leonéból. Azt nem közölték, hogy pontosan miért utazott a térségbe, sajtóhírek szerint viszont ő lehet az ebolajárvány első japán betege.    A fiatalember a hatóságok kérésére december 23-i hazaérkezése óta nem hagyta el az otthonát, hétfő reggel azonban felszökött a láza, és azóta egy egészségügyi létesítményben kezelik Tokióban.    A harmincas éveiben járó férfi elmondása szerint nem érintkezett közvetlenül fertőzöttekkel, december 17-én azonban egy temetés alkalmával csupasz kézzel hozzáért egy hullazsákhoz.    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint az eddigi legsúlyosabb, idei ebolajárványban közel 20 ezer ember fertőződött meg, és közülük több mint 7693-an haltak meg.    A rendkívül fertőző, gyakran halálos kimenetelű vérzéses láz egy éve, 2013 decemberében jelent meg ismét Guineában. A járvány Guinea mellett leginkább a szomszédos Libériát és Sierra Leonét sújtotta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?