Elhunyt az ardenneki rém, Franciaország egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa

Michel Fourniret

Elhunyt 79 éves korában a kétszeres életfogytiglani börtönre ítélt Michel Fourniret, Franciaország egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa - közölte hétfőn a francia ügyészség.

A francia sajtóban ardenneki rém néven ismertté vált sorozatgyilkos a börtönkórházban halt meg.

Fourniret-t 2008-ban ítélték el hét fiatal nő elleni nemi erőszak, illetve nemi erőszak kísérlete, valamint áldozatai meggyilkolása vádjával. A bűncselekményeket 1987 és 2001 között követte el. 2018-ban újabb gyilkosságban találták bűnösnek és súlyosbították ítéletét. Több másik, megoldatlan gyilkossági ügyben is nyomozást folytattak ellene, a nyomozók szerint ugyanis jóval több áldozata lehetett az eddig ismertnél.

Fourniret-t 2003-ban fogták el, miután egy 13 éves lánynak sikerült megszöknie tőle egy kisbuszból és riasztotta a rendőröket. A sorozatgyilkos a perben olyan vadászhoz hasonlította önmagát, akinek mániája a szexuális kapcsolat fiatal, szűz lányokkal. A legtöbb gyilkosságot Franciaország és Belgium erdős, ardenneki térségében követte el, s innen ered ragadványneve is.

Fourniret társtettesség miatt elítélt volt felesége, Monique Olivier továbbra is rács mögött van. A francia rendőrség Olivier vallomása alapján az utóbbi hetekben ásatásokat kezdett az ardenneki régió Franciaországba nyúló részén Estelle Mouzin földi maradványainak felkutatására. Mouzin kilencévesen tűnt el 2003-ban. Fourniret 2020-ban ismerte be, hogy meggyilkolta a lányt.

A Le Parisien című francia lap úgy tudja, Fourniret Alzheimer-kórban szenvedett és szívproblémái is voltak, és az utóbbi időben mesterséges kómában tartották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?