Elfogadta a magyar parlament Svédország NATO-csatlakozást

orban parlament

Hétfői ülésén jóváhagyta a magyar parlament Svédország NATO-csatlakozását.

A tavaszi ülésszak első, hétfői napján a képviselők 188 igen, 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadták Svédország NATO-tagságának ratifikációját – számolt be az Index.

Mindez azt jelenti, hogy utolsó tagállamként Magyarország is jóváhagyta a szövetség bővítését.

Az eddig semleges észak-európai állam – Finnországgal együtt – az orosz-ukrán háború 2022-es kitörését követően kérte felvételét a katonai szövetséghez. Svédország akkor válik taggá, amikor a csatlakozási okiratát letétbe helyezi az Amerikai Egyesült Államok Kormányánál.

A Telex arról írt, a magyar kormány 2022 júliusában benyújtotta a parlamentnek a ratifikációs javaslatot, azóta viszont a legkülönbözőbb indokokkal halogatták a szavazást. Felvetették például, hogy társadalmi egyeztetés zajlik, illetve hogy az Országgyűlés elfoglalt, mivel a kormány szerint épp az EU-val való megegyezéshez szükséges javaslatok elfogadásával voltak lekötve.

Felhozták azt is, hogy komoly vita van a Fidesz-KDNP frakcióban a kérdésről, továbbá rendezni kell a svédekkel a konfliktust – küldtek is egy tárgyalódelegációt Svédországba. A sértettséget szintén előjött: a svédek a kormánypártok szerint sértegették a magyarokat, ezért azt szerették volna, ha a svéd miniszterelnök Magyarországra látogat.

(index, mti, telex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?