London. Megerősített rendőri jelenlét mellett, de békés körülmények között fogadhatta tegnap reggel tanulóit az észak-belfasti katolikus Szent Kereszt iskola, amelynek környéke szerda óta súlyos felekezeti zavargások színtere.
Éjszakai zavargások
London. Megerősített rendőri jelenlét mellett, de békés körülmények között fogadhatta tegnap reggel tanulóit az észak-belfasti katolikus Szent Kereszt iskola, amelynek környéke szerda óta súlyos felekezeti zavargások színtere. A csütörtökön zárva tartott intézmény körzetében még tegnapra virradóra is heves összecsapások zajlottak a helyi protestáns és katolikus fiatalok, valamint a kivezényelt rohamrendőrök és katonák között. A fiatalok gyújtóbombákkal, robbanószerkezetekkel, üvegekkel támadták a rendfenntartókat. 31 rendőr és három katona megsebesült, kettő állapota súlyos. Az újabb erőszakcselekményekre azután került sor, hogy szerda éjjel és csütörtökön a helyi protestánsok és katolikusok között folyó összetűzések megfékezésére kivezényelt rendőrök közül 48 megsebesült, négy civilt pedig lőtt sebekkel szállítottak kórházba. A Szent Kereszt iskolánál szerdán kiújult erőszakcselekményeket a rendőrség szerint egy katolikus és egy protestáns aszszony tettlegességig fajult szóváltása váltotta ki. Mire a rendőrség közbe akart lépni, a térség lakosainak védelmére kelő félkatonai csoportok mozgósították tagjaikat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.