Egy nap alatt nyolc brit katona halt meg Afganisztánban

London |

<p>Egy nap alatt nyolc, Afganisztánban szolgáló brit katona halálát jelentette be a londoni védelmi minisztérium. Az afgán hadszíntéren elesett britek száma már meghaladja az iraki veszteségekét.</p>

A brit kormány pénteken először három, majd késő este további öt brit katona haláláról számolt be. Ez utóbbiak ugyanannak a járőrcsoportnak a tagjai voltak, és két pokolgép egymás után bekövetkező robbanása végzett velük.

A brit hadsereg, amely az amerikai és az afgán erőkkel együtt jelentős hadműveletet folytat Afganisztán déli részén, Hilmend tartományban, az elmúlt tíz napban tizenöt, 2001 óta pedig összesen 184 katonát vesztett.

A 2003-as invázióval kezdődött, idén áprilisban lezárult iraki brit katonai részvétel során 179 brit katona esett el.

A súlyos pénteki veszteségek bejelentése nyomán - eddig példátlan módon - személyes tévényilatkozatot tett Sir Jock Stirrup, a brit egyesített vezérkar főnöke. Sir Jock a szombat hajnalban sugárzott, néhány perces nyilatkozatban azt mondta: a Hilmend tartományban zajló hadműveletre azért van szükség, mert itt még nem biztosított az elégséges mértékű biztonság a lakosság számára.

A katonai vezető szerint a brit offenzíva célja 80-100 ezer további hilmendi lakosra kiterjeszteni a "biztonsági védőernyőt". Az amerikai erők által a tartomány más vidékein kezdett hadműveletek nyomán még további hasonló számú civil kerülhet biztonságba - tette hozzá.

Sir Jock szerint nem véletlen, hogy a tálib erők komoly ellenállást tanúsítanak éppen Hilmendben, mert "ha ezt a tartományt elvesztik, elveszítenek mindent". A vezérkari főnök szerint azonban a tálibok "vesztésre állnak", de a helyzet normalizálása időbe telik, és sajnos veszteségekkel jár.

Stirrup egy feltűnő kitétellel mindazonáltal alig burkolt utalást tett arra, hogy csak katonai eszközökkel nem érhető el megoldás. Kijelentette: a brit hadsereg feladata az, hogy megteremtse a politikai megállapodásokhoz szükséges "időt és teret". "Kezdettől fogva azt mondjuk, hogy a hadsereg egyedül nem érhet el stratégiai sikert, de ez a siker a hadsereg nélkül sem érhető el" - fogalmazott a tábornok.

Bob Ainsworth brit védelmi miniszter nem sokkal korábban úgy fogalmazott, hogy az afganisztáni háború "megnyerhető", de "nem rövid távon".

A Hilmend tartományban harcoló brit erők akkori parancsnoka, Mark Carleton-Smith dandártábornok azonban már tavaly októberben azt mondta a The Sunday Timesnak, hogy a brit közvéleménynek nem szabad "döntő katonai győzelmet" várnia Afganisztánban, ehelyett fel kell készülnie a tálibokkal kötendő megállapodás lehetőségére.

A tábornok szerint olyan, "kezelhető szintre" kell visszaszorítani a felkelést, amely már nem jelent stratégiai fenyegetést, és amellyel az afgán hadsereg is képes szembeszállni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?