Külföld

Egy év alatt meghétszereződött a tengeri szállítmányozás ára

Egy év alatt hétszeresére emelkedtek a tengeri szállítási díjak, tavaly nyáron átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengerikonténer szállítása Sanghajból Rotterdamba, manapság ugyanekkora áru továbbítása 11 196 dollár - hívta fel a figyelmet a határokon átívelő pénzügyi megoldásokat nyújtó iBanFirst nemzetközi pénzforgalmi intézmény kedden az MTI-nek küldött közleményében.
MTI

2021. július 27. 10:16

Alexander Maersk nevű dán konténerhajó
Illusztráció - TASR-felvétel

A közleményben kiemelték, a tengeri szállítmányozás díjának extrém emelkedéséhez hozzájárul az is, hogy a konténerek ára a 2020. nyári 3000 dollárról mostanra 20 000 dollár körüli szintre emelkedett.

A fuvardíj-emelkedés először a kicsi árréssel dolgozó, alacsony hozzáadott értékű árukra - például hűtőgépekre - gyakorolt kedvezőtlen hatást, azonban manapság már erősen érinti a jelentős hozzáadott értékű áruk szállítását is.  

Henrik Gergely, az iBanFirst számlamenedzsere
a közleményben rámutatott arra, a tengeri áruszállítás helyzetét rontották a kikötőkben kialakult, korábban nem tapasztalt torlódások, illetve az olyan akut közlekedési problémák, mint a 2021. március végén történt eset, amikor a Szuezi-csatorna bedugult, és sok konténer nem tudott eljutni a rendeltetési helyére.

A közlemény szerint a szakértők egyetértenek abban, hogy még korántsem értek véget a világ ellátási láncaival kapcsolatos feszültségek, és nem zárható ki, hogy a pandémia a jövőben további fennakadásokat okoz.

Példaként említették Kínát, ahol 2021 júniusában úgy döntöttek, hogy a Covid-megbetegedések miatt ideiglenesen bezárják a világ harmadik legnagyobb konténertermináljaként számon tartott sencseni bázist, ez pedig több hetes késéshez vezetett a szállítmányozásban, így tovább emelkedtek az Európába és az Amerikai Egyesült Államokba történő szállítás költségei.

Az iBanFirst speciális online platformot biztosít a különböző deviza tranzakciók lebonyolításához. Magyarországon több száz vállalati ügyfél használja a rendszert. A belga székhelyű iBanFirst-öt Franciaországban alapították 2013-ban. A cég 2021 márciusában másodszor is felkerült a Financial Times leggyorsabban növekvő európai vállalatok ezres listájára, ahol a 258. helyen szerepel.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szövetség k

A somorjai Csölösztőn alakul meg a Szövetség

Igor Matovič

Panaszkodnak az oltási lottó nyertesei: „Eddig egy centet sem kaptunk!”

levéltár-konferencia

A gazdaság történetéről nyílt kiállítás a levéltárban

rizman

Nyíltan vallott kapcsolatukról Čaputová párja: „Nem vagyok first lady!”

Eltűnt ikerpárt keres a komáromi rendőrség

Eltűnt ikerpárt keres a komáromi rendőrség

rendőrség

Három luxusautó hajtott össze Pozsonyban – 35 ezer eurós a kár

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.