Egy dzsihadista szervezet támadhatta meg a Hamász egyik bázisát

Gáza |

<p>Egy dzsihadista csoport vállalta magára pénteken a Hamász szélsőséges palesztin szervezet elleni, néhány nappal ezelőtti támadást.</p>

A Gázai-övezetet uraló Hamász fegyveres szárnya, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok egyik gázai támaszpontját aknavetővel támadták meg szerdán. Helyi lakosok elmondták, hogy a rajtaütés idején robbanásokat hallottak a Földközi-tenger partján húzódó keskeny földsáv déli részén, Hán-Júnisz város közelében.

Egyelőre kétséges, hogy az Iszlám Állam Jeruzsálemi Hívei nevű szervezet igazat közölt-e, szakértők szerint a dzsihadisták rendkívül ritkán hajtanak végre támadásokat a Hamász állásai ellen.

"Isten lehetővé tette fivéreiteknek, hogy szerda reggel megtámadják a Kasszám-banda kadiszíjai támaszpontját Hán-Júnisztól nyugatra" - írta a dzsihadista csoport az interneten megjelent közleményében.

Az Egyesült Államok és Izrael által is terrorszervezetként számon tartott Hamász 1987-ben alakult, azzal a kimondott céllal, hogy felszabadítsák Palesztinát az izraeli megszállás alól, s létrehozzák a Gázai övezetet és Ciszjordániát is magában foglaló palesztin államot. A szervezet nem ismeri el Izrael állam létezéshez való jogát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?