Eddig legalább 70 holttest maradványait találták meg

Párizs |

<p>A francia Alapokban lezuhant Germanwings-repülőgép áldozatainak összegyűjtött maradványai közül eddig hetven embert különböztettek meg - közölte a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi település, Le Vernet polgármestere.</p>

Francois Balique az I-télé hírtelevíziónak elmondta, hogy a több száz maradványból vett DNS-minták hetven különböző embertől származnak. A nyomozást vezető marseille-i ügyész a BFM hírtelevíziót arról tájékoztatta, hogy "70-80 különböző DNS-t különítettek el".

Ezeket Párizsban fogják összehasonlítani a hozzátartozóktól vett DNS-mintákkal, és azok alapján azonosítják az áldozatok maradványait. A mentés vezetője szerint a repülőgép becsapódása olyan erős volt, hogy egyetlen ép holttestet sem találtak. 

A baleset helyszínén vasárnap is folytatódott a kutatás. Hatodik napja keresik a repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát, amelytől újabb részleteket remélnek, valamint folytatják az áldozatok maradványainak összegyűjtését az 1500 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő szakadékos, meredek hegyvidéken, ahova a mintegy hatvan fős alakulatot a Seyne-les-Alpes nevű településen kialakított központból két helikopter szállítja. 

Az időjárás a hétvégén nagyon kedvező volt a kutatáshoz, sütött a nap, szélmentes volt az idő, a helikopterek folyamatosan tudnak repülni a mentőközpont és az attól légvonalban tíz kilométerre található helyszín között, amelyet éjszakánként négy csendőr őriz.

A helyszínelő szakértőket napközben a francia hadsereg hegyvidéki alakulatai biztosítják. A mentőalakulat szerint nincs ok arra, hogy előbb vagy utóbb ne találják meg a második fekete dobozt is.  A helyszín megközelítése a helyszínelők számára hamarosan szárazföldön is lehetségessé válik. Vasárnap ugyanis a hatóságok megkezdték egy út kiépítését Le Vernet településtől ahhoz a sziklafalhoz, ahol a repülőgép becsapódott. 

A katasztrófa helyszínére a hétvégén a tengerentúlról származó áldozatok hozzátartozói látogattak el. Szombaton japán családok emlékeztek meg szeretteikről, vasárnap pedig latin-amerikai országokból, Venezuelából, Chiléből és Argentínából várják a hozzátartozókat.

A Germanwings német légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő A320-as gépe, fedélzetén 150 emberrel, kedd délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?