Ebola - Végéhez közelít a járvány

Genf |

<p>Kilencvenkilencre esett vissza a múlt héten regisztrált bizonyított új ebolamegbetegedések száma. A heti mutatószám tavaly június óta nem volt ilyen alacsony - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint a csökkenés a járvány végének közeledtét jelezheti.</p>

"Az ebolajárvány elleni harc a második szakaszába ért, immár a betegség terjedésének lassítása helyett a járvány végére összpontosítunk" - közölte a szakosított ENSZ-szervezet.

A legutóbbi ebolajárványban - amely egy éve kezdődött - eddig 22 092-en betegedtek meg, közülük 8810-en haltak meg, szinte valamennyien Sierra Leonéban, Libériában, és Guineában. Az elmúlt hetekben gyorsan csökkent az új megbetegedések és a halálesetek száma Libériában és Sierra Leonéban.  Libériából a január 25-ét megelőző 21 napban 20 halálesetet jelentettek, azaz napi egynél kevesebbet.

Guineában viszont a múlt héten 30 bizonyított esetet jelentettek, míg egy héttel korábban csak húszat. A járvány itt földrajzilag is továbbterjed, ami alááshatja Alpha Condé elnök céljának megvalósítását, a ragály megszüntetését március elejére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?