Ebola - Karanténba került Libéria tisztifőorvosa is

Monrovia |

<p>Karanténba került Libéria tisztifőorvosa is, miután a helyettese Ebola-fertőzésben halt meg.</p>

Bernice Dahn helyettese csütörtökön halt bele a betegségbe, és ezért a főorvos úgy döntött, hogy karanténba vonul 21 napra a közvetlen munkatársaival együtt - közölték vasárnap egészségügyi források. Libériát sújtja legerősebben a vérzéses lázbetegség az érintett nyugat-afrikai országok közül. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint egyedül ebben a nyugat-afrikai országban eddig 1830-an haltak meg, és 3458-an kapták meg a fertőzést.

A fővárosban, Monroviában naponta mintegy ötven holttestet hamvasztanak el, s közülük 35-40 lehet az ebolás áldozat - mondta a WHO egyik szakembere. Hozzátette, hogy ez a hivatalos adat, de sokan eltitkolják a családtagjaik halálát, és maguk temetik el őket a kertekben.

A fertőző betegségek megelőzésével és féken tartásával foglalkozó amerikai központban úgy becsülik, hogy Libériában és Sierra Leonéban az ebolás betegeknek csak mintegy 40 százalékát jelentik be. A WHO úgy véli, hogy a járvány 60 százalékos halálozási rátával jár. A fertőzés a vérrel és más testnedvekkel való érintkezés útján terjed. A lappangási idő 2-21 nap. A betegek a tünetek megjelenése után fertőznek, a lappangási idő alatt nem.

Libériában 1989 és 2003 között két polgárháború is dúlt, ezért a közegészségügyi hálózat kezdetleges szintre csúszott vissza. A járvány februári kitörésekor a közel 4,3 millió lakost számláló országban csak száz orvos és ezer ápoló volt. Az Ebola megjelenésével a közegészségügyi rendszer összeomlott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?