Dulakodás alakult ki Párizsban a sárgamellényesek újabb tüntetésén

sárgamellényes
Párizs |

Dulakodás alakult ki Párizsban a sárgamellényesek és a francia rendőrség között az előbbiek immáron ötödik hete tartó szombati megmozdulása során, szemtanúk beszámolói szerint azonban a tüntetések az előzőekhez képest nyugodtabb hangulatban zajlottak - jelentették hírügynökségek.

A megmozdulásra csaknem nyolcezer rendőrt és 14 páncélozott járművet vezényeltek ki, miután az elmúlt hetekben a hasonló eseményeken erőszakos cselekmények is előfordultak.

Beszámolók szerint azonban a szombati tüntetés, amelyre több ezer ember ment ki, nyugodtabb hangulatban zajlott az előzőeknél, bár a készenléti rendőrség kisebb mennyiségű könnygázt is bevetett. Néhány tüntető a hatóságok által kijelölt útvonalat kifogásolta, nagyobb területet követelve. 

Az elnöki palotához közel szemtanúk szerint felbukkant a Femen radikális feminista mozgalom néhány aktivistája is, félmeztelenül tiltakozva.

 Szombaton annak ellenére vonultak újra utcára az emberek, hogy csütörtökön a kormány arra kérte őket, a strasbourgi merényletre való tekintettel halasszák el a megmozdulást.

Emmanuel Macron francia államfő a héten elismerte, hogy részben felelős azokban a vádpontokban, amelyeket a tüntetők felrónak neki és bejelentett néhány, a munkások vásárlóerejét növelni hivatott intézkedést, de fő követelésüket, a vagyonadó visszaállítását nem teljesítette.

 Franciaországban tiltakozó autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárgamellényesek mozgalmához tartozók több hete folytatják tiltakozó akcióikat, és más szomszédos országokban, például Olaszországban is akadtak követőik. A tüntetések időközben Macron politikája elleni általános elégedetlenségbe csaptak át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?