Donald Trump és Hillary Clinton vitte el a pálmát New York államban

Washington |

<div>Az előrejelzéseknek megfelelően a republikánus táborban Donald Trump aratott diadalt, a demokratáknál pedig Hillary Clintoné lett a győzelem a helyi idő szerint kedden megrendezett New York-i előválasztásokon.</div><div>&nbsp;</div>

Az utóbbi évtizedek legjelentősebb New York-i előválasztásaként aposztrofált voksoláson a republikánus elnökjelölt-aspiránsok versenyében Donald Trump 60 százalékos támogatottsággal fölényes győzelmet aratott, mögötte messze lemaradva lett második John Kasich ohiói kormányzó, aki a voksok 25 százalékát szerezte meg. Harmadik lett a pár héttel ezelőtt még a "New York-i értékeken" gúnyolódó texasi szenátor, Ted Cruz, aki mellett a választóknak csupán 15 százaléka döntött.   Hillary Clinton szintén nagyarányú győzelmet aratott: az előző nyolc előválasztás nyolc veresége után kedden este 59 százalékos támogatottsággal aratott diadalt. Vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor a voksok 41 százalékát kapta.    A volt külügyminiszternőt "New York szereti Hillaryt" táblákkal várták hívei és az amerikai nemzeti himnuszt énekelték, Donald Trumpot pedig "Egyesült Államok! Egyesült Államok!" felkiáltással köszöntötték támogatói.    Trump Amerika újjáépítését ígérte, gazdasági fellendülést munkahelyteremtéssel, az Egyesült Államokból kiszervezett munkahelyek visszatelepítésével, és az amerikai hadsereg megerősítését - az ő szavaival: "újjáépítését" - helyezte kilátásba.     Az első kommentárok Trump ilyen nagy arányú győzelmét részben annak is tulajdonítják, hogy a milliárdos jelentős változtatásokat hajtott végre kampánycsapatában, és stratégiai tanácsadója az egyik legtekintélyesebb szakember, Paul Manafort lett. Amióta Manafort irányítja a kampányt, Trump stílusa nagyon sokat változott: megfogalmazásaiban finomabb lett, beszédei általában politikusabbak és összefogottabbak.    Hillary Clinton családjával együtt jelent meg a pódiumon és beszédben köszönte meg a támogatást. "Ma ismét bizonyság lett, hogy az otthon az igazi hely" - fogalmazott Clinton, aki ugyan nem ebben az államban született, de ez az állam választotta meg őt kétszer is szenátornak, és ma is New York városától nem messze él. Clinton megköszönte híveinek a szenvedélyt és az elszántságot és azt ígérte, hogy a következő előválasztásokon is "hozza" a győzelmet.    A politikus szerint a New Yorkban elért győzelem arra is bizonyság, hogy "nem elég diagnózist felállítani a bajokról, hanem jó megoldásokat is javasolni kell". Megjegyzésével Clinton a vetélytársára, Bernie Sanders szenátorra célzott. "Amerika problémamegoldó nemzet, a kampányunkban haladó szellemiségű célokat fogalmaztunk meg" - fogalmazott Clinton, és konkrétumokat is sorolt, hogy mi minden vár jobbításra az Egyesült Államokban. A "rendszerszerű rasszizmus" elleni harcot, átfogó bevándorlási törvényt, a nőknek a férfiakéival egyenlő jövedelmeket és erős Egyesült Államokat ígért híveinek. Ostorozta a republikánus elnökjelölt-aspiránsokat, elsősorban is Donald Trumpot és Ted Cruzt, mert szerinte mindketten megosztó személyiségek és olyan politikát javasolnak, amely visszavetné Amerikát, amely szerinte a szókimondó, keményen dolgozó és befogadó emberek országa.    A New York-i előválasztások magas tétjét részben az országos elnökjelölt-állító konvencióra megválasztandó delegátusok nagy száma, részben pedig az adta, hogy keddi választási győzelmével Clinton is és Trump is elrugaszkodhat a mezőnytől. A demokraták 247, a republikánusok pedig 95 küldöttről döntöttek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?