Díszszemlével ünnepelték az Iszlám Állam legyőzését Bagdadban

Bagdad |

<p>Díszszemlét tartottak az iraki fegyveres erők vasárnap Bagdadban annak alkalmából, hogy győzelemmel fejezték be az Iszlám Állam terrorszervezet ellen viselt háborút.</p>

Haider al-Abádi miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a hadsereg és a Népi Mobilizációs Erők nevű milícia fegyveresei "teljes ellenőrzésük alá vonták az iraki-szíriai határ térségét, miután kifüstölték onnan a dzsihadista szervezet fegyvereseit".

Az iraki hadsereg november 23-án jelentette be, hogy megindította az utolsó offenzíváját az Iszlám Állam sivatagban bujkáló tagjainak kézre kerítésére és az általuk birtokolt területek visszaszerzésére Szaladdin, Ninive és Anbár tartományban.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt térségeit. A dzsihadisták akkor rátették kezüket Irak második legnagyobb városára, Moszulra is, amelyet csak az idén júliusban tudtak visszafoglalni a kormányerők. Az iraki hadsereg szövetségeseivel és az Egyesült Államok vezette koalíció támogatásával együtt ezután sorra foglalta vissza a lakott területeket az iszlamistáktól, utolsóként a szíriai-iraki határon, az Eufrátesz partján fekvő Rava települését november 17-én. Ezután a fanatikusok kezén már csak lakatlan sivatagi területek, és kisebb oázisok maradtak, vagyis a dzsihadista szervezet által megszerzett iraki és szíriai területeken kikiáltott kalifátus gyakorlatilag megszűnt létezni.

A vasárnapi díszszemlét a fővárosnak a terroristáktól legerősebben védett helyén, az úgynevezett zöld zónában tartották a kormányfő és a háborúban elesettek meghívott hozzátartozóinak jelenlétében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?