Dél-Korea: kínai internetcímről érkezett a kibertámadás

Szöul |

<p>Kínai internetcímről érkezett az a kibertámadás, amely Dél-Koreában megbénította három nagy tévéállomás és két nagybank számítógépes rendszerét - közölte csütörtökön a dél-koreai távközlési bizottság szóvivője és több meg nem nevezett szakértő.</p>

 

A szakértők elismerték, hogy túlságosan korai vádolni bárkit is, és az internetcím mint forrás könnyen manipulálható, de a gyanú gyorsan Észak-Koreára terelődött a szerdai összehangolt kibertámadás miatt.     Phenjan ugyanis az utóbbi napokban támadással fenyegette meg Dél-Koreát azon szankciók miatt, amelyeket az ENSZ vetett ki Észak-Koreára legutóbbi kísérleti atomrobbantásáért. Szöul már korábban is megvádolta Észak-Koreát azzal, hogy kínai internetcímet használó hackerei támadják a dél-koreai intézményeket.     Helyi idő szerint szerda délután Dél-Koreában nagyjából egyidejűleg összeomlottak a KBS, az MBC és az YTN tévéállomás, valamint a Shinan és a Nonghyup (NH) kereskedelmi bank szerverei. A hat intézményben összesen 32 ezer számítógépet érintett az internetes támadás. Várhatóan négy-öt napba telik, mire sikerül teljesen helyreállítani a rendszereket.     Az elmúlt négy évben többször is ért nagyszabású hackertámadás dél-koreai intézményeket, többek között kormányzati szerveket és országos lapokat. Szöul szerint Phenjan informatikusok seregét képezte ki arra, hogy behatoljanak dél-koreai számítógépes rendszerekbe, és kárt okozzanak bennük. Észak-Korea azt állította, hogy a múlt héten maga is kibertámadás áldozata volt, emiatt az Egyesült Államokat vádolta, és megtorlással fenyegetőzött. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?