<p>Újabb gazdasági ösztönző csomagot sürgetett kedden az amerikai Demokrata Párt valószínű elnök jelöltje, Barack Obama és két kongresszusi vezetője. Obama szenátor azt mondta, hogy egy második, 30 milliárd dolláros élénkítő intézkedéscsomagra van szükség a gazdaság előrelendítéséhez.</p>
Csomagot sürgetnek a demokraták
Újabb gazdasági ösztönző csomagot sürgetett kedden az amerikai Demokrata Párt valószínű elnök jelöltje, Barack Obama és két kongresszusi vezetője. Obama szenátor azt mondta, hogy egy második, 30 milliárd dolláros élénkítő intézkedéscsomagra van szükség a gazdaság előrelendítéséhez. A héten kezdődött, elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozó kéthetes kampánykörútja során azzal vádolta vetélytársát, John McCaint, a várható republikánus elnökjelöltet, hogy nem ismeri fel a gazdasági gondok mélységét.
Harry Reid, a szenátusi demokrata frakció vezetője keddi sajtótájékoztatóján Obama ötlete mögé állt. Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke is egyetértett Obama javaslatával, ugyanakkor figyelmeztetett: a demokratáknak olyan kezdeményezéssel kell előállniuk, amelyet a Bush-adminisztráció is jóváhagy. Pelosi szerint legalább 50 milliárd dolláros csomagra van szükség.
Az amerikai kongresszus az év elején a Bush-kormánnyal egyetértésben 152 milliárd dolláros csomagot fogadott el a lelassuló gazdaság élénkítésére. Ennek döntő hányada lakossági adó-visszatérítés volt, a törvényhozás és a kormány így remélte a leggyorsabban serkenteni a lakossági fogyasztást.
Miközben az adó-visszatérítések kiutalása folyamatban van, a demokraták második ösztönző csomagot szorgalmaznak. George Bush elnök viszont úgy foglalt állást, hogy meg kell várni az első hatását. A demokraták szerint erre nincs idő, és a súlyosbodó foglalkoztatási helyzetről, az emelkedő energiaárakról napvilágot látó statisztikák hatására újabb lépéseket követelnek a gazdaság fellendítésére. MTI
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.