Csillagászati összegért rendelt F-35-ösöket a Pentagon

Washington |

<div>8,5 milliárd dollárért rendelt az amerikai védelmi minisztérium a Lochheed Martin cégtől 90 darab F-35-ös harci gépet.</div>

A megállapodásban most első ízben sikerült egy harci gép árát 95 millió dollár alá szorítani a korábbi 102 millióról. A végösszeg így is magasabb, mint amekkorát Donald Trump elnök hétfőn ígért, az általa ellenőrizhetetlennek minősített F-35 programban. A Lookheed Martin közleménye szerint Trump elnök személyes közbelépése az F-35 programba felgyorsította a tárgyalásokat, és az ár csökkentésére irányította a figyelmünket. A gépenkénti ár a termelés növekedésével jelentősen csökken, és védelmi elemzők szerint a Trump elnök által elért árcsökkentés megfelel a Lockheed és a Pentagon vezetői által hónapok óta hangoztatottaknak.Az F-35 programért felelős Chris Bogdan, a légierő altábornagya december 19-én közölte, hogy a legutóbbi szerződéshez képest 6-7 százalékkal kell az árat csökkenteni. A Lockheed és fő partnerei az Egyesült Államok és tíz NATO-tagország számára fejlesztették ki az F-35 harci gépet. A rövid pályán felszállni képes és függőleges leszállásra alkalmas F-35B modellt az amerikai haditengerészeten kívül a brit is alkalmazza, a repülőgép-hordozókon szállított F-35C-t az amerikai haditengerészetnél állították hadrendbe. Az amerikai védelmi minisztérium a tervek szerint 391 milliárd dollárt költ a következő évtizedekben 2443 szuperszonikus harci gép vásárlására.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?