Coelho lehet a miniszterelnök

Lisszabon |

<p>Az ellenzéki, jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) győzött a Portugáliában rendezett előre hozott parlamenti választásokon a vasárnap este nyilvánosságra hozott részeredmény szerint; José Sócrates szocialista párti miniszterelnök elismerte vereségét, a következő kormányfő Pedro Passos Coelho PSD-vezető lehet.</p>

A szavazatok közel 80 százalékának összesítésén alapuló, vasárnap este nyilvánosságra hozott részeredmény szerint a PSD a szavazatok 37-42,5 százalékára, míg Sócrates kormányfő Szocialista Pártja (PS) a voksok 24,4-30 százalékára számíthat. Mivel a jobboldali konzervatív Néppárt (CDS-PP) a szavazatok 10,9 százalékát mondhatja magáénak, a jobboldal együttesen abszolút többségbe kerülhet a parlamentben.

Portugáliában azért rendeztek előre hozott választásokat, mert a kormány március végén lemondott, miután a parlament elutasította az újabb gazdasági megszorító csomagtervet. A kemény megszorítás a 78 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi segély feltétele.

Jósé Sócrates vasárnap este elismerte választási vereségét, és bejelentette lemondását a Szocialista Pártban viselt főtitkári tisztségéről.

Sócrates 2004 óta állt a PS és 2005 óta a portugál kormány élén.

Jóllehet az előre hozott parlamenti választásokat az ibériai országot sújtó súlyos pénzügyi válság idején rendezték meg, a 9,6 millió választópolgár több mint 42 százaléka nem élt választási jogával. Parlamenti választások esetében még soha ennyien nem maradtak távol az urnáktól azóta, hogy a diktatúrát megdöntve 1974-ben demokratikus kormányzati rendszer jött létre Portugáliában.

Korábbi jelentések szerint a szavazók tisztában voltak azzal, mostani döntésük csupán arról szól, hogy melyik párt hajtsa végre a segély feltételéül szabott megszorításokat. Tartanak a szocialistáktól, de tartanak egy jobboldali koalíciótól is, amely ígérete szerint még a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és az Európai Központi Bank alkotta trojkánál is messzebb menne a privatizációban, a munkaerőpiac és a közszolgáltatások megreformálásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?