Chelsea Clinton is politikusnak áll?

New York |

<p>Míg korábban határozottan elutasította, Chelsea Clinton most már nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy - egykori elnök apja és jelenlegi külügyminiszter anyja nyomdokait követve - politikusi pályára lépjen.</p>

"Úgy gondolom, egy jó emberhez hozzátartozik, hogy részt vegyen a politikai folyamatokban. Azt hiszem, ha jobbá akarjuk tenni a világot, akkor olyanoknak kell síkra szállniuk az ügyekért, akik képesek vezetni" - mondta ritka interjúinak egyikében, amelyet az amerikai Vogue magazinnak adott.

"Korábban mindig megpróbáltam a nyilvánosság ellenére saját életemet élni. Most viszont azon vagyok, hogy olyan életet éljek, amely célokat szolgál" - fogalmazott. Mint hozzátette, korábban kategorikusan elutasította, hogy beszálljon a politikába, de közben meggondolta magát.

Bill és Hillary Clinton lánya arról is beszélt, hogy szüleivel nagyon jó a viszonya. "Valóban nagyon szoros a kapcsolatunk, sokat beszélünk telefonon, és gyakran látjuk egymást" - fedte fel.

A 32 éves Chelsea riporterként az NBC csatornának dolgozik, besegít apja alapítványának munkájába, és politikatudományt oktat a neves Columbia Egyetemen. Férjével, a bankár Marc Mezvinskyvel megpróbál "normális" életet élni New Yorkban. "Fontos számomra, hogy végigmenjek az utcán, és halljam, hogy miről beszélnek az emberek. Vagy hogy elmenjek futni. Marc-kal vasárnaponként moziba járunk, és metróval közlekedünk" - részletezte.

A házaspár szeretne gyereket, és Chelsea szerint anyja is már nagyon vágyik egy unokára. "Marc-kal gyakran beszélünk róla, de most még mindketten túl sokat dolgozunk. Még pár év, és ha isten is úgy akarja, akkor lesz gyerek. Remélem, anyám bír várni addig" - mondta.

 


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?