Cameron: Skóciát és Angliát is nagyobb önrendelkezés illeti meg

London |

<p>Skóciát a jövőben még nagyobb önrendelkezési jogok illetik meg, de ebből az is következik, hogy az Egyesült Királyság többi nemzetének, köztük Angliának is nagyobb beleszólást kell adni saját ügyeibe - mondta pénteken, a skóciai népszavazás eredményét kommentálva David Cameron brit miniszterelnök.</p>

Cameron a Downing Streeten felolvasott nyilatkozatában nem mondta ki, hogy külön angol parlament létrehozását tervezné, kijelentette ugyanakkor, hogy "határozott választ" igényel "az angol törvényekre angol szavazatok" kérdése.

A kormányfő egyenes utalást tett arra is, hogy nincs lehetőség a skóciai függetlenségi népszavazás belátható időn belüli megismétlésére. Kijelentette: a referendum ezt a kérdést "egy nemzedéknyi, talán egy egész életnyi időre rendezte".

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke megkönnyebbüléssel fogadta a skóciai népszavazás eredményét.  A politikus a Deutschlandfunk német rádiónak nyilatkozott péntek reggel. "Bevallom, az eredmény megkönnyebbülést okozott" - mondta egy kérdésre válaszolva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?